Mészáros Vince: Széchenyi István és a vízgazdálkodás (VÍZDOK, Budapest, 1974)
Széchenyi fellépése
„Oly országban, ahol oly kevés közszellem van, mint a mienkben, ahol mindenki csak magára gondol, a közre nem, lényeges haszonnal jár az egyesítésnek valami módon való megkezdése.”s A lótenyésztést, a selyemgyártást, a cukorgyártást, a gőzhajózást, a gázvilágítást egyaránt a hazai hasznosításra irányuló figyelemmel vizsgálta. Franciaország nagyszerű csatornája, a Canal du Midi egész vonalát végigjárva ezt jegyezte fel: „Rossz néven vehető-e, ha egy ilyen hatalmas mű látásánál, melyet oly nagy kitartás és erős akarat hozott létre, az üterünk sebesebben ver? S ha valaki ezt a nevezetes helyet azzal a szép álommal hagyja el, hogy otthon valami hasonló nagyszerűt fog kezdeményezni?”9 Ez a szellem hatotta át, amikor az 1825. évi ország- gyűlésre hazatért. A cselekvés szándékát tovább mélyítették benne a hazai állapotok, melyeket az ország- gyűlést követő mozgalmas, tevékeny évek során ismert meg teljes valójukban. Hazánkat a 19. sz. elején elmaradott mezőgazdaság, jelentéktelen ipar és kezdetleges közlekedési viszonyok jellemezték. Mai területének több mint harmadát mocsár és víz borította. A gazdasági fejlődést a feudális szemlélet, az udvar gazdaságpolitikája, a tőkeszegénység és a kezdeményező erő hiánya egyaránt gátolta. A török háborúk, majd a Rákóczi-szabadságharc leverése utáni állapotokból alig magához térő ország szomorú képet mutatott. Az utak szinte járhatatlanok. A vízi utak s a hajózás a középkor óta szinte semmit sem fejlődtek. A nyitott „burcsellákat” és a 10
