Mentsik Győző: Út- és vasútépítés. Útépítés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1980)

7. Építési terv

1. Túl hosszú meredek, 4-5% emelkedő feletti szakaszok terve­zését kerülni kell még akkor is, ha az az emelkedő a tervezési sebes­séghez tartozó legnagyobb megengedett emax érték alatt van. R = 100 m-nél kisebb sugaru helyszínrajzi sugárnál a hosszesés mér­sékelendő. A megengedett érték legalább 25%-kal csökkentendő. 2. A hossz-szelvény megkövetelt legkisebb esése a terepviszonyok­tól függően bevágásban általában 0,3%. Vízszintes pályaszint bevágásban nem létesíthető, töltés szakaszon is kerülendő. 3. Az útpályát sikvidéken is ki kell a terepből emelni és 0, 6-1, 00 m magas töltésben vezetni. Hóakadályok elkerülése céljából - ha az útvonal az uralkodó szél­iránya közel merőlegesen halad - a kismélységü bevágásokat kerülni kell és az utat inkább 0,6-1,00 m magas töltésben kell vinni. 4. Vízszintes és magassági vonalvezetés összehangolandó. Ennek lényege, hogy a hossz-szelvény lekerekitőivek hosszának és elhelyezé­sének, összhangban kell lenni (egybe kell, hogy essenek) a vízszintes ivekkel, továbbá a lekerekitőivek kellően nagysugaruak legyenek. A harmonikus vonalvezetésnél a hossz-szelvény lekerekitőivek a teljes uthossz jelentős hányadát képezik. Domború lekerekitőiveknél először mindig meg kell kísérelni az előzési látótávolságnak megfelelő lekerekitősugár alkalmazását, ha ez nem oldható meg, akkor a redukált előzési látótávolságnak megfelelő lekerekítő sugarat alkalmazzuk és csak kivételesen alkalmazható a meg­állási látótávolságnak megfelelő domború lekerekitősugár. Esztétikai okok miatt a hossz-szelvény lekerekitőivek I . leg­kisebb iv hossza: T DhJ _ [km AJ I — z v min t Domború lekerekitőivet nem szabad a vízszintes vonalvezetés egye­nes szakaszába tenni. Célszerű olyan vízszintes Ívbe helyezni, amely legalább olyan hosszú, mint ä domború iv. A homorú lekerekités kerülhet egyenes és ives szakaszba egyaránt, de a lekerekitősugár nagy legyen. 5. A hidakat az ut hossz-szelvényének megfelelő emelkedőbe kell tenni, de a hidpálya esése nem lehet 6%-nál nagyobb. Az áthidalásnál az űrszelvény ill. a legmagasabb árvizszint a mértékadó. Az áthidalásnál az ut és az áthidalt vonal tengelyének egymással bezárt szöge lehetőleg 45°-nál nagyobb legyen. 6. A helyszinrajzban a kezdő és végpont szabatosan, koordináták­kal lett átvéve az átnézeti tervből. A kezdő pont szelvénye, pályaszintje 177

Next

/
Oldalképek
Tartalom