Marczell Ferenc (szerk.): Az Országos Vízügyi Levéltár (Források a vízügy múltjából 1. Budapest, 1978)

um megfelelő osztályaiként működött tovább. A minisztérium tevékenységét a nadiállapot hamarosan megbénította. A Tisza-szabályozási munkák leálltak,Széchenyi Döblingbe távoztával pedig megszűnt a hatékony irányitás utolsó lehetősége is. Az önkényuralom idején a felszámolt magyar felelős minisztériumok helyébe nem állitották vissza a rendi korszak kormányzati szerveit.A műszaki igazgatást az összbirodalom igazgatásának kereteibe illesztve szervezték újjá. 1849-től kezdve a hazai vizügyi igazgatási feladatokat a budai Országos Épitési Igazgatóság (Landes Baudirection) látta el. Felügyeletét a Bécsben székelő főhatóság, az Általános Épitési Igazgatóság (General Baudirection), majd 1852-től az osztrák kereskedelmi minisztérium gyakorolta. Az épitési hivatalokat (üistrictual Bauamt) a politikai közigazgatási kerületeknek megfelelően Pozsonyban, Kassán, Nagyváradon és Sopronban szervezték meg. A társulatok feletti ellenőrzést a politikai hatóságok gyakorolták, ezek azonban csekély figyelmet fordítottak a társulati munka műszaki felügyeletére. Az 1853-ban létrehozott öt kerületi kormányzati szerv kebelén belül külön épitészeti osztályokat hoztak létre (Ba usection). Ez vette át a kerületi épitészeti igazgatóságok közvetlen irányitását, igy azok gyakorlatilag a helyi közigazgatási hatóságok, illetve a Helytartótanács épitészeti hivatalaivá váltak. Ezen időszak műszaki igazgatását mindvégig a bizonytalanság jellemezte. Mindamellett a műszaki igazgatásnaka közigazgatással való kapcsolata fokozatosan megszilárdult.A budai központ mind nagyobb szerepet kapott és nőtt a megyei műszaki hivatalok jelentősége is. A műszaki feladatoktól mind-