Marczell Ferenc (szerk.): Az Országos Vízügyi Levéltár (Források a vízügy múltjából 1. Budapest, 1978)

jobban elkülönülő vizügyek ellátása szinte kizárólag a minden szempontból súlyát vesztett folyammérnöki osztályokra hárult . Ilyen előzmények után természetesnek tartjuk, hogy az 1861-ben "visszaállitott" Országos Épitészeti Igazgatóság lényegében is különbözött az egykori Vizügyi és Épitészeti Főigazgatóságtól, tevékenységében a vizügyek teljesen háttérbe szorultak. A kiegyezés tette lehetővé, hogy a vizügyi szakigazgatás feladatai az államigazgatás felső szintű irányitását végző egyik minisztérium keretei között valósuljanak meg. A vizügyek intézése 1867-1889 között a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozott, átvette az Épitési Igazgatóság teljes feladatkörét és a Helytartótanács műszaki feladatainak javarészét. Az irányitó tevékenységet a minisztérium vizügyi szakosztálya végezte. A minisztérium szervező munkájának egyik legfontosabb eredménye a folyammérnökségek, majd 1871-től a folyammérnöki hivatalok létrehozása volt. E hivatalok felügyeltek a hajóutakra, ellátták a vizrajzi teendőket, irányították az árvízvédelmet. Megerősödtek a vizszabályozó társulatok is, melyek jogi helyzetét a törvényhozás 1871-ben ugyancsak rendezte.Tevékenységüket a folyammérnöki hivatalok felügyelete alá helyezték . Bár a minisztérium felállításánál éppen a vizimunkálatok továbbvitelének fontosságát hangsúlyozták, a vizügyi szakosztály tevékenysége egyre jobban háttérbe szorult a vasutérdekeltségek és a nagybirtokosok érdekeivel szemben. A Tiszavölgy rendezésének ügye folyvást halasztódott. Az 1867:XIII. tc-ben a viziutak és a vasutak együttes fejlesztésére megsza-