Magyarország vízvidékeinek hidrológiai viszonyai (VITUKI, Budapest, 1965)
I. Az Alföld vízrajza - b) A felszín alatti vizek - c) A vízviszonyokat befolyásoló emberi beavatkozások
anyagának legjobban megfelelő mértékig csökkenteni esésüket, amiért erősen szaggatják partjukat, hogy pályájuk hosszát ezáltal megnöveljék. A mederváltozások üteme tehát meggyorsult, ami a partok, egyébként amúgyis szükséges, megkötését tette sürgősebbé. A medrekben készített átvágások az árvízi szabályozásnak csak egyik részét jelentették. Velük párhuzamosan épültek meg az árvédelmi töltések, amelyeknek a hossza az Alföld magyarországi részén 3168 km. A mai védelmi rendszer kialakulása évszázados fejlődés eredménye. A töltések közé szorított árvizek szine megemelkedett, amiért a víz egyes helyeken meghágta gátjait, másutt olyan területeket öntöt el, amelyek azelőtt nem voltak veszélyeztetve. Sok helyen gyengék voltak a töltések, vagy építésmódjuk volt hibás. A Tiszán pl. 1876-ban 20, 1879-ben 11, 1881-ben 8, 1888-ban 27, 1895-ben 22 gátszakadás volt és még 1900-ban is 4. A Tisza mellékfolyóin 1876-ban 23, 1379-ben 30, 1881-ben 32, 1888- ban 42 és 1919-ben 16 helyen szakadt át a védvonal. Évtizedekbe telt tehát, amíg a gátakat, —■ az egyes árvizek keserű tapasztalatain okulva —, hozzáigazították az új árvízszinthez. Ez alatt az árvizek szintje fokozatosan emelkedett. De emelkedett azért is, mert az emberi mohóság minden nagyobb árvíz után újabb és újabb öblözeteket ármentesített (pl. 1932 után is az ún. borsodi nyílt árteret, 1937 után a Sajó völgyét, 1941-ben a Tiszabecs feletti balparti síkságot és így tovább.) Mindebből következik, hogy a szabályozás kezdete óta jóformán minden árhullám más és más körülmények közt vonult le, és közben az árvizek szintje emelkedett. Ez az emelkedés azonban nem valamilyen katasztrófa felé vezető tartós folyamat. Az árvédelmi töltésrendszer építésének befejezésével megszűnt, vagy legalábbis szűnőben van. Ha a mai védvonalak máról holnapra épülhettek volna meg, egyszerre következett volna be. A Tisza legnagyobb árvizei április—májusban vonultak le és értékes iszapot raknak le a hullámtereken. A védtöltéseken belül tehát szép eredményekkel kecsegtet a késői vetésű növények termelése, amit az érdekeltek nem is mulasztottak el kihasználni. Az időnként mégis előforduló nyári árhullámok ellen azonban kisebb töltésekkel, ún. nyári gátakkal védik a bevetett területet. A nyári gátak hosza a Tisza völgyében ma már 231 km. Létesítésük műszaki szempontból sem kifogásolható mindaddig, amíg a tavaszi nagyobb árvizek levonulását nem súlyosbítják: nem akadályozzák a hullámtér teljes szélességében való szétterülésüket. A nyári gátakkal védett hullámtéren a mezőgazdasági termelés megengedhető tehát, de csak addig, amíg az esetleges árvízi elöntés kockázatát is beleszámítják. A nyári gátaknak az engedélyezett szint fölé emelése — amire nem hiányoznak a helyi érdekből eredő törekvések, — országos veszedelmet jelentene! Az árvédelmi töltések megakadályozzák az árvíz kiöntését, de egyben meggátolják a mentett területek csapadékvizeinek lefolyását is. Az ármentesítés fontos velejárója volt tehát az Alföld mocsarainak lecsa- polása és a mélyfekvésű területeken összegyülekező belvizek levezetésé52
