Magyarország vízvidékeinek hidrológiai viszonyai (VITUKI, Budapest, 1965)
I. Az Alföld vízrajza - b) A felszín alatti vizek - c) A vízviszonyokat befolyásoló emberi beavatkozások
ről való gondoskodás. A terep mély vonulatain húzódó belvízcsatornákkal összegyűjtött vizet a védtöltések keresztező zsilipeken át vezetik be a folyóba. A befogadók árvize idejére azonban a zsilipeket le kell zárni és a vizek szabad elvezetését szüneteltetni kell. A hetekre, sőt hónapokra terjedő vízvisszatartást azonban a belterjes mezőgazdasági termelés nem tűri, amiért a káros vizeket szivattyúzással kell a védővonalon át eltávolítani. A belvízvédelmi munkálatok a múlt század 80-as éveiben vettek nagyobb lendületet. Az első szivattyútelep 1878-ban épült. Az 1960. évi jellemző adatok a következők: Belvízcsatornák hossza Belvízzsilipek száma Belvízszivattyútelepek száma Belvízszivattyútelepek vízszállítóképessége 20 124 km 1 264 db 177 db 423 m3/s Ezek a művek, amelyeknek részletes leírására itt semmiképpen sincs lehetőségünk, teljesen átalakították az Alföld földrajzi képét. Az egykori tengerfenéken állandó küzdelemben áll az ember az egyeduralmát visszahódítani igyekvő vízzel. Ez nemcsak a csatornahálózat gondos fenntartását (az évente lerakódó, 1 millió m3-re tehető iszap folyamatos kitakarítását), a szivattyútelepek állandó készenlétét, nagy belvíz járások idején a vizek levonulásának ideiglenesen felállított közbenső átemelőszivattyúkkal való siettetését (számuk ma 698, együttes teljesítményük 182 m3/s), a vizek útjának stratégiai tervek szerinti kormányzását (a legelőterületek váltakozó ideiglenes elárasztását a szántók megmentése érdekében) kívánja meg és ezért ezerfőnyi állandó személyzetet foglalkoztat, hanem a tervszerű fejlesztést is szükségessé teszi, mert minél bel- terjesebb a mezőgazdaság, annál rövidebb idő alatt kell a káros vizek elvezetéséről gondoskodni: vagyis a fejlődés ütemének megfelelően tovább kell sűríteni a csatornahálózatot, és szaporítani a szivattyúkat. A felszín alakulása miatt nemcsak a tavaszi hóolvadás, hanem a rendkívüli nyári esőzések is súlyos belvízkárokat okoznak az Alföldön. (Pl. 1956-ban, amikor 264 000 kát. hold, vagy 1957-ben, amikor 78 000 kát. hold került víz alá és a mezőgazdaság kára 600, ill. 240 millió forintra rúgott.) A csapadék kedvezőtlen eloszlása miatt nem kevésbé súlyos károkat okoz az aránylag gyakori aszály. A termelés biztosabbá tétele, de a termésmennyiségek fokozása érdekében is, öntözésre is be kell tehát rendezkednünk. Az öntözés a Körösök völgyében tekint vissza a legrégibb múltra, és főként az 1930-as évek nagy szárazságai nyomán lendült fel. A Tisza mentén az örvényi szivattyúteleppel táplált tiszafüredi öntözőrendszerben 1940-ben indult meg a rendszeres öntözés. Az öntözést szolgáló első nagyobb műtárgy, a Hármas-Körös békésszentandrási duzzasztóművé, 1942-ben készült el. Ezek a kezdeti művek azonban csak lokális jellegűek voltak és a folyó vízjárását nem zavarták meg. De az 1945 utáni szédületes fejlődés, főként pedig a tiszalöki duzzasztómű 53
