Magyarország vízvidékeinek hidrológiai viszonyai (VITUKI, Budapest, 1965)
I. Az Alföld vízrajza - a) A felszíni vizek
ömlő Eger vízviszonyait. Az előbbi kereken 300, az utóbbi 1850 km2-nyi vízgyűjtőt kapcsol a Tiszába és így csupán helyi jelentőségűek. Nem tárgyaljuk itt a Mátra hegység főfolyóját, a Zagyvát sem, amely Szolnoknál, a torkolattól 334 km-re éri el a Tiszát. 5677 km2 kiterjedésű vízgyűjtőjének déli része sík és az ország legszárazabb részei közé tartozik. Vízhozama azért eltörpül a Tiszáé mellett. 9,5 m3/s-os középvize alig 1,8%-a amazénak, árvize legfeljebb hóolvadáskor találkozik a Tiszáéval és annak 7%-át sem éri el. Kisvize kivételesen 0,25 m3/s-re is lecsökken: ez a befogadó vízszállításának csak néhány ezreléke. Ha a Zagyva szinte elhanyagolható tételt jelent a Tiszavölgy vízmérlegében, annál nagyobb a Tisza befolyása a Zagyvára, amelynek kis- esésű alsó szakaszán 50 km-t meghaladó távolságra visszahat. A Tisza visszaduzzadó árvizei gyakran veszélyeztetik a Jászság termékeny síkságának Zagyva menti részeit. Szolnok alatt 15 km-re torkollik a Tiszába a Duna—Tisza közi homokhát északi részének a vizeit összegyűjtő Gerje—Perje főcsatorna, és 25 km-rel lejjebb a Körös-ér. Bár vízgyűjtőjük 900 ill. 560 km2, jelentéktelen, időnként teljesen kiszáradó vízfolyások. A mezőgazdaságra káros tavaszi vizek elvezetésében, mint a belvízcsatornák főbefogadói, mégis fontos szerepet játszanak. 4. A HÄRMAS-KÖRÖS A Tisza mellékfolyói közt, 26 588 km2-es vízgyűjtőjének nagyságát tekintve, a Maros mögött második helyen a Hármas-Körös áll. Az Alföldnek a Tisza után mégis legfontosabb folyóvize, mert vízgyűjtője jóformán az egész Tiszántúlt magában foglalja. Keleti határunkon belépő vízfolyás (délről északnak haladva: Fehér-, Fekete-, Sebes-Körös és Berettyó) összefolyásából keletkezik. Az első kettőnek csak 8 ill. 21 km-es szakasza esik hazánk területére, ahol egyesülve a Kettős-Köröst alkotják. Ezt a nevet azonban csak egy 37 km-es folyószakasz viseli, mert a Berettyóval bővült Sebes-Körös felvétele után Hármas-Körös néven folytatja hátralevő, 90,8 km-nyi útját a folyó a Tiszáig. Közben, a torkolattól 60,3 km-re a jobbról beömlő Hortobágy— Berettyó főcsatorna révén a Tiszántúl kereken 5800 km2-nyi területének belvizeit fogadja be, és így vízgyűjtője északon egészen Tiszalökig, nyugat felől pedig szinte a Tiszáig terjed. A vízhálózat részletesebb leírásától eltekintünk, éspedig két okból. Egyrészt több száz hosszabb-rövidebb csatornáról van szó, másrészt olyan mesterséges rendszerről, amelyben a vizek útja tetszés szerint szabályozható és így folyton változik. A számos ősrégi ér és folyás medrének felhasználásával kiépült csatorna közül mégis megemlítjük a Hortobágy—Berettyó főcsatornából jobbról betorkolló Árkus-eret és a balról érkező Köselyt, — amely Debrecen felől a Tócót és a Kondorost veszi fel —, a Kálló-főcsatornát, amely a nyírségi dombokról dél felé induló vizeket viszi a Berettyóba, a Kettős-Körösbe igyekvő Hosszúfoki-csatornát, ill. Köles-eret és a Gyepest. A Sebes-Körös balpartjának belvizeit az 56 km hosszú Holt-Sebes-Körös gyűjti össze. A Fehér-Körösből Gyulánál kiágazó és Békésnél visszatérő Elővízcsatorna váltakozva tölti be a vízelvezetés és a vízellátás feladatát. 28
