Magyarország vízvidékeinek hidrológiai viszonyai (VITUKI, Budapest, 1965)
III. A Dunántúl vízrajza - A) A Balaton és a Sió vízvidéke
kicsi (0,40—1,80 m) az átlagos évi vízsziningadozás viszont meglehetősen nagy (1—2 m), ami a tavaszi időszakban gyakran felszíni vízborítást eredményez. A Zala, a Kapos és a Sárvíz magasabb fekvésű völgyeleteiben általában lényegesen mélyebb (3—7 m a terep szintje alatt) és kevésbé változékony a talajvízszint. A Balaton északi partvidékén nincs számottevő talajvíz előfordulás. A talajvizek kémiai összetétele tekintetében az összes keménységre, a szulfát tartalomra és a kémiai jelleg (típus) meghatározására terjed ki a nyilvántartás. A területnek mintegy fele részén meglehetősen lágy a talajvíz (0 és 15 német kemény ségi fok között). A Balaton keskeny parti szegélyén, továbbá a Zala-völgy középső részén és a Sárvíz vízgyűjtőterületének déli szegélyén vannak közepes kemény (15—35 nk), végül a Gaja vízvidékén és a Balaton part néhány részén (Balatonszentgyörgy, Keszthely, Balaton- ederics) találhatók igen kemény (35—100 nk) talajvizek. A talajvizek szulfáttartalma a területek mintegy 2/a részén 60 mg/1- nél kisebb. A Balaton parti szegélyén, a Zala-völgy alsó szakaszán és Sárvíz medencéjének középső részén 60 és 300 mg/1 közötti, Székesfehérvár körzetében és a Balaton-part néhány pontján (Zamárdi, Fonyód, Badacsonytomaj) 300 és 1000 mg/1 közötti szulfáttartalmú talajvíz foltok találhatók. A kémiai jelleg tekintetében talajvízelőfordulásoknak mintegy 80%- ánál a Ca vegyületek az uralkodóak, amelyet kisebb foltonként szakítanak csak meg Na és Mg jellegű területek. 2. Karsztvizek Az ország 870 m3/nap-nyi karsztvízkészletének mintegy fele részét a Balaton-vidék, továbbá a Séd és a Gaja forrásvidékének karsztos területei adják. Ezeknek a területeknek az évi csapadéknak mintegy 20—40%-a a fedőrétegen átszivárogva és a kőzetek járataiban lefolyva eléri a felszín alatt 10—50 méternyi mélységben levő karsztvízszintet. A karsztvízszint alatt tározódott vízkészlet „feleslege” a mindenkori hozzáfolyáától, illetve a karsztvízszint magasságától függő vízhozam természetes források, továbbá mesterséges kitermelés (bányavizek, karsztaknák) útján kerül ismét felszínre. Az országos forrásnyilvántartás a Balaton-felvidéken kereken 100, a Bakonynak a Gaja és a Séd vízgyűjtőjéhez tartozó lejtőin összesen 60 forrást tart számon, amelyek közül 15 ül. 9 forrás biztosít folyamatosan 500 1/perc feletti vízhozamot. A Balaton-felvidéken 1 helyen (a Keszthely környéki karsztvidéken) a Gaja és a Séd vízgyűjtőjén összesen 6 helyen (Veszprém, Székesfehérvár és Várpalota közelében) van jelentékenyebb víztermelő fúrás, vagy karsztakna. A bányavíz-kitermelés az utóbbi években egyre jelentékenyebb tétele a karsztos területek vízháztartásának. A Balaton-felvidéken Űrkút környékén, a Bakony keleti vidékén pedig Iszkaszentgyörgy és Várpalota 100
