A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Sajó Elemér: Vízi építkezéseink fejlődése és jövője
VÍZÉPÍTÉS 193 Igazolja ezt az öntözőcsatornákról szóló törvénynek, az 1900. évi XXX. t.-c.-nek balsikere. E törvényben biztosított nagy állami kedvezményeket nem vették igénybe; a törvény alapján egy öntözőcsatorna sem létesült. A törvény szerint rendelkezésre álló 300.000 aranykorona 1900-tól kezdve az állampénztárban maradt. (28 éven át ez'közel 10 millió pengőre rúgna már.) A konzervatív magyar új dologgal nem igen szeret addig foglalkozni, míg annak hasznát saját szemével nem látja. Már pedig egy csomó, ha nem is műszakilag, de gazdaságilag elhibázott öntözésünknél éppen nem látott hasznot. Az öntözést csakis úgy lehet megindítani és megkedveltetni, megtanítani hazánkban, ha a gazdák úgy műszakilag, mint gazdaságilag helyesen berendezett, jövedelmező öntöző-üzemeket látnak és ha már jól kiképzett öntözőmérnököket, gazdákat és munkásokat neveltünk. Ügy a gazdasági akadémiákon, mint a földmívesiskolákban is tanítani kell az öntözést. Nagy nyomorúságunkban már nincsen időnk egyes kisebb állami mintatelepeket rendezni be; nagyobb koncepcióra, nagyobbszabású akcióra van szükség! Ha gyorsan akarunk eredményt elérni — és gyorsan kell elérnünk —, csakis nagy állami öntözőüzemek létesítésével kezdhetjük, amelyek példát is adnak, de mindjárt eredményeket is szolgáltatnak. Jól tudjuk, hogy az egész Alföldünk öntözésére nincsen elég vizünk; de a rendelkezésre álló vízzel is óriási területeket öntözhetünk. Hogy csak egy példát említsünk, a soroksári Dunaág felduzzasztott vízszíne dominálja a Dömsödtől és Tasstól Bajáig terjedő óriási területnek jelentékeny részét. Így a vizet nem kell szivattyúzással emelnünk, hanem gravitációval vezethetjük az öntözendő területekhez. A soroksári Dunaág közvetítésével a nagy Dunából annyi vizet vezethetünk ki, hogy a pestmegyei Dunavölgyben akár 50.000 holdat, vagy többet is öntözhetnénk. Egy ilyen öntözőcsatorna már meg is van tervezve a pestmegyei Dunavölgynek már befejezés felé közeledő lecsapolási munkálatainak kiegészítésére. Hogy az öntözésnek milyen nemét vagy nemeit rendezze be az állam, az mindenütt a helyi viszonyoktól függ. Kétségtelen, hogy tízezerholdakat nem lehet konyhakertészetre berendezni, mert úgy a belföldi, mint a külföldi értékesítési lehetőségek is korlátoltak. Ellenben öntözéseinknek egyik főcélja kell hogy legyen a takarmánytermelés és ezzel a marhaállománynak nagyon jelentékeny növelése. Az állatokat és állati termékeket már jobban bírjuk a külföldön is értékesíteni, mint a gyorsan romló konyhakerti terményeket. A takarmánytermelés nagy trágyaszükségletének — szerencsére! — számbavehető részét műtrágyával vagyunk képesek fedezni, de még emellett is sok állati trágyára, tehát sok állatra van szükségünk. Évenkint csak 2—3 millió pengővel is — ami magában véve nagy ösz- szeg, de a végtelenül fontos célhoz képest nem sok — igen nagy munkálatokat bírnánk végrehajtani. Az öntözési művek megépítése igen sok munka- alkalmat szolgáltat és az öntözőüzem és az azzal kapcsolatos intenzív gazdaság és nagy állattartás is sok embert foglalkoztat. A beruházott tőkék pedig már néhány év alatt emelik a hozamokat és fokozatosan visszatérnek a gazdasági élet vérkeringésébe. A nagy öntözőtelepek, az ezzel összefüggő elpárolgás és harmat, az öntözéssel kapcsolatban létesítendő fásítások a környéken kétségtelenül előnyösen befolyásolják az aszályos klímát is. A nagy öntözőtelepek létesítésével járó munkálatok módot nyújtanának egyúttal a környéken az Alföld sok bajának' javítására, utak, gazdasági vasutak építésére, esetleg a tanyarend
