A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Sajó Elemér: Vízi építkezéseink fejlődése és jövője
VÍZÉPÍTÉS 104 szer hátrányai kiküszöbölése végett gazdasági és kulturális központok, telepes községek (öntöző községek) stb. létesítésére. Ha az öntözéssel a munkaalkalmak jelentékenyen szaporodnak és népességünk kereseti viszonyai is állandóan javulnak, csökkenni fog a kivándorlás, sőt az elszakított területek kivándorló magyarjainak is egy része nem Kanada vagy Argentina, hanem Csonkamagyarország felé fogja venni az útját és ezzel erősíti nemzetünk törzsét. Az első telepek létesítését természetesen a leggondosabb műszaki és gazdasági élőmunkáid'oknak és rentabilitási számításoknak kell megelőzniük, amelyeknek az indirekt haszonra is ki kell terjeszkedniök. Amint több és több tapasztalat és adat áll majd rendelkezésre, mindinkább könnyebb lesz ezeknek az előmunkálatoknak a végrehajtása. Ha a megszállott területeken majd megkezdik a vízierők kihasználását, völgyzárógátak építését, az Alföldön is növekedni fog aszály idején az öntözésre rendelkezésre álló víz mennyisége. Az öntözések berendezésével karöltve kell haladnia a szikesek megjavításának és — ahol ez indokolt — halastavak létesítésének. Az öntöző akció megindítása természetesen csakis külön törvény alapján lesz lehetséges. Egy másik nagyon fontos és kiterjedt terrénum — ahol szintén életbevágó feladatok állanak előttünk — a vízi közlekedésünk fejlesztése, természetesen szoros összhangban és harmóniában vasúti és közúti politikánkkal. Vízrendszerünket és víziutainkat a trianoni határ kettévágta: a dunai és a tiszai részre szakította, amelyek csak Jugoszlávián át vannak némi ösz- szefüggésben egymással. Ha a Duna, a Tisza és mellékfolyói helyén vasúti vonalak feküdnének, elképzelhetetlen volna, hogy azokat össze ne kössék még akkor is, ha ez az összeköttetés valami akadály következtében annyiba kerülne is, mint a Duna—Tisza-csatorna. A víziszállítás egyharmad-egynegyed annyiba kerül, mint a vasúti és éppen ezért képes magának tömegárúkból egészen új, olyan forgalmat teremteni, amelyet a vasút nem volt képes megmozdítani. Ezzel új termelési ágak és új munkalehetőségek fejlődnek ki. Csonkamagyarország nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy a Tiszán és mellékfolyóin (egyelőre a Körösön és a Sajón) lemondjon a vízi közlekedés előnyeiről. Ezért a víziközlekedés terén a legelső teendők: a Duna—Tisza-csatorna megépítése, a Körös és a Sajó folyók csatornázása, továbbá a Balatonnak a Sió-csatornázás útján a Dunával való összekötése. E munkálatok — a Duna— Tisza-csatorna kivételével -—- már bent is foglaltattak az 1908. évi víziberuházási törvényben. Mindezeknek a munkálatoknak kiegészítő részét képezik egyes kisvízszabályozási munkálatok a Dunán és a Tiszán. De még az új víziútépítéseknél is sürgősebb, hogy minél jobban kihasználjuk azt, ami már megvan: t. i. a nagy, nemzetközi dunai víziutat olyan módon, hogy vasúti hálózatunkat abba a jelenleginél sokkal intenzivebben és tökéletesebben kapcsoljuk belé. Ez a kapcsolat Budapesten — az új kereskedelmi kikötő közvetítésével — már tökéletes, de egyéb dunamenti városainkban részben tökéletlen, részben pedig teljesen hiányzik. Ezért a legeslegsürgősebb feladat ott, ahol vasúti vonalaink a Dunát metszik, átrakodó partok, vágányok, tárházak és daruk segélyével lehetővé tenni, hogy a kor színvonalán álló módon lehessen átrakodni a vasútról a vízre, vagy pedig viszont. A vasút és a víziút közti kapcsolatnak és összhangnak természetesen
