Lipták Ferenc: Mezőgazdasági vízépítés 1. Vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1988)

2. Síkvidéki vízrendezés (Belvízrendezés)

Németh Endre mutatta be részletesen az összegyüleke- zési elmélet legalapvetőbb törvényét, mely szerint a mér­tékadó vízszállítás az összegyülekezési idő függvénye, vagy­is akkor jön létre, amikor már éppen az egész vízgyűjtő te­rület bekapcsolódott a vízszállításba (T = T ) . A csapadékmaximum függvényre épül Puppini eljárása is, amely központi kérdésként a csatorna-hálózatban tározódó vízmennyiségeket vizsgálja a mértékadó vízhozam meghatározá­sánál . Az eljárás kiindulási pontja, hogy a csatorna valamely f keresztszelvényében a t időpontban, a szabad összegyü- lekezésnek megfelelően Q1 vízhozamot kellett volna megfi­gyelni, azonban a szelvény fölötti mederben a t időpontot megelőző elemi dt idő során bekövetkezett tározódás (dV) következtében csak Q érkezett, illetőleg folyt tovább. A tározódással kapcsolt vízmozgásra is érvényes leegyszerű­sített folytonossági törvényt az elemi dt időre a követ­kező egyenlet fejezi ki: Q1 • dt = Q • dt + dV ahol Q1 = OC • i • F = q1 * F A Q és a V mennyiségek változnak az idővel. A két meny- nyiség változása között azonban összefüggés áll fenn. Ha ezt az összefüggést - legalább megközelítő feltételek alap­ján - matematikailag ki tudjuk fejezni, akkor a differenci­ál-egyenletet meg tudjuk oldani, és ezzel a tározódással kapcsolatosan végbemenő lefolyási jelenség törvényszerűségét is megtaláljuk. A Q és V mennyiségek közötti összefüggést Puppininek olyan módon sikerült felállítania, hogy mindkét mennyiséget a nedvesített keresztmetszeti terület függvényé­ben fejezte ki. A Puppini-eljárás alkalmazásának elsősorban ott volt értelme, ahol a belterjes mezőgazdasági művelésnek az ered­ményei lehetővé tették a csatornák igen nagy fajlagos víz­hozamra való kiépítését (pl. az általa vizsgált olasz ten­gerparti öblözetekben a 100-200 1/s km -es kiépítést). Ha­zánkban, ahol 20-80 1/s km2 közötti a kiépítés foka, nem je­lentős ez az eljárás. Hátránya még az is, hogy csak a rövi- debb (T <T) időtartamú csapadékból származó összegyülekezés során alkalmazható, amíg a csatornákban a vízszint el nem éri a tervezettet, vagyis ténylegesen tározódik is bennük víz. Bogárdi János kutatási eredményei részben az "éghajlati valószínűségi-függvény"-en alapuló elméletet gazdagították, részben annak alkalmazására gyakorlati módszereket adtak. Jelentős továbbá az a "kritikai vizsgálat" is, amelynek a belvíz hidrológiájával kapcsolatos összes korábbi elméletet és eredményt alávetette (1947). 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom