Ligeti László: A Balaton szabályozása (Vízügyi Történeti Füzetek 7. Budapest, 1974)
2. A Balaton a történelem előtti és a római korban
A Balaton-felvidék fő hadiútjának vonalát — az Itínerarium Antonini alapján — először Makay Béla kísérelte meg meghatározni. Az út a tapolcai medencében, az időszakosan vízzel borított öböl partjait követve, a hegyek lábánál jutott a magasabban fekvő Káli-medencébe, majd a Nagyvázsonyi fennsíkra, s feltehetően Balácapuszta táján Veszprém határát érintve haladt ÉK felé. Legismertebb szakaszai itt a szentjakabfai és a szentkirályszabadjai határban, valamint a Várpalotához közeli öskü mellett találhatók, ahol legépebben -megmaradt napjainkban is jól látható szakasza, a kikeritói völgyzárógát, az 1930-as években épült út alapjául szolgál. 10 Makay ma már részben túlhaladott munkájában még csak egyetlen útvonalról tud, s azt is Mogetiana (Zalaszentgrót?) csomópontból kiindulónak tünteti fel. Valószínűbb azonban, hogy a Fenékpusztánál a Balatont érintő, sőt a Zalán és a Kis-Balatonon áthaladó vonalnak Keszthely—Tapolca térségében közvetlen csatlakozása volt kelet felé. De az idők folyamán — a sűrű Balaton-parti településhálózat kialakulásával kapcsolatban — legalábbis egy második római út is épült, közelebb a tó partjához. Ennek nyomai az oklevelekben és a hagyományokban is fennmaradtak: a Győröknél ismert út menti ,,római kút", a középkori oklevelekben is említett s a „római útnak", „nagy útnak", vagy „régi útnak" nevezett badacsonyi régi megyei út, valamint az ugyanilyen néven ismert Alsóörs—Káptalanfüred—Almádi közötti útszakasz elnevezésében. Létezésükkel ma már az újabb régészeti irodalom is számol. 11 A Dunántúl római villatelepüléseinek nyomai — sűrű lakottságról tanúskodva — a legnagyobb számban a Balaton-felvidéken maradtak fenn. (E villák mezőgazdasági települések, üzemi központok, — újkori fogalmaink szerint tanyák, vagy majorságok — voltak, amelyek helyenként villacsoporttá, városias településsé sűrűsödtek.) A benépesedés magyarázata a három fő telepítő tényező hatása. Közülük történetileg új, s jellegzetesen római jelenség az út döntő szerepe. A jó ivóvíz (források) és a jó föld telepítő erejét már korábban is megfigyelhettük. Már csak a méreteik miatt is feltételezhető, hogy a legrégibb villák az említett hadiút mellett épültek; itt találjuk a legtöbb villacsoporttá nőtt települést is, (Balácapuszta, Szentkirályszabadja, Pogánytelke, Liter stb.). A terület benépesülésével, a mezőgazdasági üzemek növekedésével és általában a gazdasági fejlődés előrehaladásával azután ezek a villák egyre távolabbi területekre szóródtak szét, a jó víz és a jó föld vonzóerejét pedig újabb útvonal (esetleg útvonalak) is növelték. Az északi Balaton-part mai településeinek helyén: Gyenesdiástól és Győröktől kezdve Tomajon, Ábrahámhegyen és Révfülöpön keresztül, majd Tihany, Füred, Arács, Csopak, Almádi stb. után egészen Kenéséig lépten-nyomon találhatunk római villa, illetve település nyomokat. E telepítések kezdetben inkább katonai ill. hadászati célokat szolgáltak: itt kaptak földet a légiók leszerelt katonái, veteránjai, hogy biztosítsák a limes hátországát és ellátását is. Később azonban, ahogy a területek gazdasági színvonala emelkedett s jelentősége még Itália ellátása szempontjából is számottevővé vált, megkezdődtek az itáliai telepítések és szaporodtak az őslakosságból kiemelkedő rétegek villái is. A Balaton-felvidék, és különösen a mediterrán jellegű északi partvonal, vonzóerejét erősen növelte, hogy e kolonizációnak — írásos adatok szerint a pannóniai születésű Probus* császár idejében — a ,,pannon klíma" kedvező adottságait kihasználva, sikerült számos itáliai szőlő- és gyümölcsfajtát is meghonosítania. A rendkívül értékes, évezredekre szóló és nagyhírű szőlő- és gyümölcskultúra a terület egyik legnagyobb gazdasági értéke lett. Régészeti leletekkel még nem igazolt adatok szerint a Balaton-part az egyik balkáni születésű császárnak, Galeriusnak, és feleségének Valériának is pihenő- majd száműzetési helye volt. Nyaralójuk a Tihanyi félsziget nyugati öblében örvényes táján lehetett. Több XVIII. századi Balaton-térképünk a mederben, alacsony vízállás idején előtűnt sziget, s akkor még * Marcus Aurelius Probus (276—282).
