Ligeti László: A Balaton szabályozása (Vízügyi Történeti Füzetek 7. Budapest, 1974)

1. A Balaton-vidék természeti földrajza

1. A Balaton-vidék természeti földrajza A domborzat A kereken 600 km

2 felületű Balaton vízgyűjtője a tó felületének alig tízszerese; 5775 km

2

. Nem nagy területe ellenére is rendkívül változatos felépítésű és felszínű. E két mozzanat meghatározó jelentőségű a tó és táj szempontjából. Az említett arányból — és morfológiai adottságaiból — adódnak a tó vízháztartásának problémái, s a változatos felépítés az alapja a vidék tájképi gazdagságának, sajátos szépségének . . . A területet a Balaton domborzati, geológiai, hidrológiai és talajtani szempontból egyaránt két erősen eltérő részre osztja. A vízgyűjtő egyrészt a Dunántúli Középhegységnek a tótól északra elterülő három táját: a Keszthelyi-hegységet, a Tapolcai-medencét és a Balatonfelvidéket, másrészt a Dunántúli Dombságnak a tótól délre és délnyugatra elterülő részeit öleli fel: a Zalai-dombvidéket, továbbá Külső- és Belső-Somogy területeit. Az északi partot a Bakony déli előtere, a lépcsőzetes felépítésű változatos felszínű Balaton-felvidék keretezi. Itt teljesen hiánytalan triász rétegsort találunk, amely közvetlenül a Balaton partján kristályos alapkőzetre támaszkodik. A felvidék K-i és ÉK-i része a Nagyvázsony—veszprémi fennsík. Nagy része főként dolomitból álló kopár plató. Nyugat felé a dolomit uralmát felváltja a karsztosodó mészkő, s a feldarabolódás is erőteljesebb. A tómedencétől észak felé haladva enyhén kiemelkedő, folyóvölgyekkel szabdalt tereplépcsőt találunk, Ezt az egykori lepusztulásos szintet nevezte el Lóczy Lajos „Balatoni Riviérának". Véleménye szerint az a Pannón-tenger abráziós terasza.

1 A Balaton-felvidék különlegességei a tágas Tapolcai-medencében és környékén egymástól elkülönülten sorakozó, kúp-, vagy csonkakúp-alakú „tanúhegyek". Valóban nagy időknek: a felszínt alakító erők évmilliós működésének tanúi. A pleisztocén végén kiömlő híg bazaltláva itt takarószerűen szétterült és megszilárdulva védi az alatta levő laza pannóniai üledéket a lepusztulástól. A Balatonba ma mélyen benyúló Tihanyi-félsziget — korábban időnként sziget — ugyancsak ilyen „tanúhegy". Felső pannon és felső pliocén üledékeit bazalttufa takaró borítja. A gejzírkúpok maradványai utóvulkáni működésről tanúskodnak. A lefolyástalan Belső-tó részben szerkezeti, részben denudációs eredetű. A Balaton vízgyűjtője Ny felé a Zalai-dombvidékre nyúlik be. E táj legszembetűnőbb sajátossága, hogy a (pleisztocén) vályoggal, homokkal és lösztakaróval borított pannon táblát É—D-i völgyek tagolják párhuzamos hátakra. Kialakulásukban a szerkezeti erők — törés, vetődés — játszottak döntő szerepet, de végső formájuk a víz vonalas és felületi eróziós munkájának és a