Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
III. rész. A szocializmus kora - 22. A vízgazdálkodás az ember közvetlen szolgálatában
A keretterv az 1980-ig terjedő első fejlesztési időszakra 23 városban és 40 községben irányozta elő csatornamű építését, és tíz, ill. öt helyen a meglevő művek fejlesztését. A vízellátásban elért haladás 1965-től megengedte, és egyben szükségessé is tette, hogy a vízellátásra és csatornázásra együttesen biztosított költségvetési kereteknek a korábbinál nagyobb hányadát fordítsák a szervezett szennyvíz- elvezetésre. Ennek hatásáról és az 1985-ig várható eredményről a 22.3. táblázat ad tájékoztatást. Ezek szerint 1985-ben megközelítjük azt a fejlődési fokot, amely a fejlett nyugati országokat a 60-as évek elején jellemezte [16]. A táblázat 1965. és 1970. évi adatai a városok és megyék közigazgatási területének egész lakosságára vonatkoznak. Az újabb statisztikák viszont a reálisan csatornázható belterületek ellátottságát jellemzik, összehasonlításra tehát nem adnak lehetőséget. Hadd említsük meg ezért, hogy 1977 végén a tiszai vízgyűjtő magyarországi részén fekvő városok 1,65 millió belterületi lakosából 0,58 millió, vagyis 35,3% élvezte a csatornázás előnyeit. A három nagyvárosra — Debrecen, Miskolc és Szeged — vonatkozó átlag 56,8%, a további 40 kisebb városra vonatkozó 25,3% volt. A terület kisebb települései közül 62-ben (a vízművel ellátottak 12%-ában) volt részleges csatornázás ([16a], [2a], 43. melléklet). A csatornázás fejlesztése erősen elmaradt az ivóvízellátáséhoz képest. A vízvezetékek szolgáltatta víz csaknem teljes egészében szennyvízként hagyja el a fogyasztás helyeit, elvezetéséhez tehát elvileg a vízvezetékháló22.3. táblázat A csatornázás fejlődése a Tisza vízgyűjtőjének magyarországi részén ([16] nyomán, [2a] adataival kiegészítve) Város, ill. megye A népesség A csatornával ellátottak 1965. A csatornával ellátott lakosság hányada az 1970. | 1977. 1985.’ száma 1965. dec. 31-én ezer fő évben százalék M egyei jogú városok Debrecen 148 76 51 54 59,7 90 Miskolc 171 72 42 45 62,6 90 Szeged 116 52 45 46 47,7 90 Megyék Bács-Kiskun1 564 23 4 8 9,3 60 Békés 443 9 2 4 9,7 55 Borsod-Abaúj-Zemplén 593 60 10 16 27,3 60 Csongrád 320 76 3 5 20,2 60 Haidú-Bihar 367 5 1 3 22,3 35 Heves 343 40 12 15 16,8 55 Nógrád1 236 27 11 14 18,2 40 Pest1 849 29 3 5 7,0 30 Szaboles-Szatmár 552 12 2 4 8,5 25 Szolnok 442 23 5 9 8,7 55 1 A megye egészére vonatkozó adatok 2 Tervszámok 35 54o