Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)

II. rész. A vízügyek múltja - 12. A belvizek rendezése

12.14. kéj). Kienitz Vilmos (1889 -1959)

volt, 24 (23%) működött belső égésű — nyersolaj-, benzin,- gáz-, petróleummotorral és 3 (3%) volt villamos üzemre berendezve. A többiben — üzem- biztonsági okokból — kétféle erőgép volt [10].

A szárnylapátos szivattyúk bevezetése Kienitz Vilmos (12.14. kép) nevéhez fűződik. Az első, 4001/s teljesítményű példányt a harmincas években házilag készíttette el az Alsó-Fehérkörösi Társulat gyulai műhelyében, hordozható kivitelben (12.15. kép, [20]). Az 1940. évi rendkívül súlyos belvízjárás idején az állam 50 darabot, 1942-ben további 100 darabot állított a vízkárok elleni védekezés szolgálatába különösen értékes szántóterületek gyorsabb víztelenítése érdekében.

1942—43-ban, az előző évek nagy belvízjárását követően tíz 1 m3/s-nál nagyobb teljesítményű szivattyútelep épült. Mind korszerűsége, mind nagysága révén kiemelkedik közülük a sarkadi (sitkai) telep, két, egyenként 4,5 m3/s teljesítőképességű, függőleges tengelyű szárnylapátos szivattyújával. Állítható lapátúak, rugalmasan alkalmazkodnak az üzemi viszonyokhoz, és ezért mindig kitűnő hatásfokkal működnek.

A függőleges tengelyű szárny lapátos szivattyúknak az állandó jellegű szivaty- tyútelepeken való alkalmazását, a kisebb helyszükségletük és súlyuk révén a gépház és a gépalapok építésében elérhető számottevő megtakarításra hivatkozva, György István, a Szigetközi Ármentesítő Társulat mérnöke szorgalmazta. Nevéhez fűződik a fent említett tiszacsegei telep terve, ö hívta fel a figyelmet a belvízszivattyúk tipizálásának gazdasági jelentőségére is [21]. *

*

292