Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
II. rész. A vízügyek múltja - 10. A Tisza-völgy ármentesítése
mellyet nyer, sebessége is növekedik, az átvágások haszna, mind az árvizek csökkentésére, mind a hajózásra nézve tiszta haszon fényében tűnik fel.” (13. o.). Figyelemre méltó, hogy Vásárhelyi az átvágásokat a töltésezés sikere érdekében is szükségesnek tartja. Mert „ha a görbületek mentében s közelében töltések emeltetnek, azoknak fenntartása és biztosítása okvetetlen megkívánja, hogy a partok szakadásoktól megvédessenek .... Azonban alig lehetne költégesb eszközt oly partok védésére választani, melyek nagyobb görbületekben esnek. Itt a folyó ellenállhatlan erővel a homorú part felé nyomul, s azt szakadásba hozza, miáltal a görbület szakadatlanul és folytonosan növekvő sebességgel öregbedik. Óvó építmények ily helyen már azon körülménynél fogva is tömérdek költséget igényelnek, mivel mindig a legnagyobb mélységben, s annál sűrűbben építtetnek egymáshoz, minél kisebb a görbületnek, mely a folyót képezi, félátmérője (rádiusa). Annál költségesebbek továbbá azok helyheztetésűknél fogva oly helyeken, hol a magas vízár, s a jégmenet megtámadásainak kitétetnek. Ezek kikerülésére átvágások lesznek alkalmazandók.” (12. o.). Paleocapa felfogása szerint „a szabályozás fő alapja a folyónak töltések közé foglalása lészen” ([2], 19. o.). Ezért, VásárhelYivel ellentétben, nem tulajdonít az átvágásoknak különösebb jelentőséget, sőt a Tiszalök feletti szakaszon minden átvágást feleslegesnek mond. Két okból. Egyrészt: ,,miután a folyót szükségkép töltések közé kell venni, nem lenne idején és helyén most az apró, de szakadatlanul menő kanyarulatok sokszori javítgatásával gondolkodni” (11. o.), másrészt a mélyen beágyazott meder ,,lassúbbakká, költségesebbekké, s kevésbé gyors és biztos sikerűekké teszi a folyón lévő számtalan kanyarulatok részletes átvágásait” (9. o.). Véleménye szerint „ha a Vásárhelyi úr által javasolt minden átvágások . . . mind végrehajtatnának, egész hasznuk csak az lenne, hogy a legmagasabb vízár színe valami kevéssé lejjebb szállana.” (10. o.). A Bodrog-torok — pontosan Tiszalök — alatt azonban Paleocapa maga is javasolt, összesen 15 átvágást. Mert ha az alsó szakaszon is szigorúan „akarná az ember azon elvet alkalmazni, hogy azon egész földtér a töltések közzé foglaltassék, melly a folyó uradalma gyanánt tekinthető, nagyon széles mező foglaltatnék a töltések közé.” (30. o,). (A szóban forgó mezőn azt a — tapasztalat szerint állandó szélességű — sávot érti Paleocapa, amelyen belül a mozgó medrű folyó helyét változtat- gatja). A javasolt átvágásoktól azonban azt kívánja, hogy ,,a) hasznos hatással legyenek az egész folyó, vagy legnagyobb és főbb része folyására, b) tetemes rövidítést eszközöljenek ... az egész folyóra nézve, 220
