Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
II. rész. A vízügyek múltja - 9. Az első vízi munkálatok és a Tisza-szabályozás megalapozása
9. AZ ELSŐ VÍZI MUNKÁLATOK ÉS A TISZA-SZABÁLYOZÁS MEGALAPOZÁSA 9.1. Az ember és a vizek A vízhasználat és a vízkárok elleni védekezés egyidős az emberiséggel. Az ivóvízszükséglet fedezésén túl a vízfolyások a halászat révén élelmet is adtak és elősegítették a közlekedést, a vízkárok elleni védekezés pedig már a települések helyének kiválasztásában megnyilvánult. Alighanem jogos Károlyi ZsiGMONDnak az a véleménye, hogy a hazánk területén korábban élő nomád pásztornépek (pl. az avarok, majd szlávok) és hasonlóan a honfoglaló magyarok téli szálláshelyein épült földvárak amelyeknek átmérője néhány száz méternyi, sőt kilométernyi volt — elsősorban a telephely és a kapcsolatos szénaraktár árvédelmét szolgálták, bennük tehát a vízépítési munkák kezdetét kell látnunk ([1], 36. o.). A népélelmezésben ősidőktől nagy szerepet játszó halászat is korán kitermelte a maga vízépítési alkotásait: a rekesztő halászat legkülönfélébb berendezéseit. A bizonyára ősi eredetű kútásást6\ már az ókori kultúrnépek eljutottak a vízvezeték-építésig. Erdély területén több, a rómaiak dáciai uralma idején (107 — 270) létesült vízvezeték maradványai kerültek felszínre. Sarmizegetu- sába, Decebal egykori székvárosába, 132—133-ban, Apulumba, a tartomány központjába (a későbbi Gyulafehérvárra) 158-ban vezették be a közeli források vizét. A régészek a korabeli aranybányászat több telephelyén bukkantak csőszakaszokra [2a]. A közlekedési hálózat fontos elemei voltak a vízi utak. Reánk maradt emlékek bizonyítják, hogy a római birodalom Dacia Superior tartományának székhelyén, a Maros menti Apulumh&n (a későbbi Gyulafehérváron) hajós-céh (collegium nautarum) működött (9.1. kép). A Maros kedvező vízállása idején sóval, fával, gyapjúval és ércekkel megrakott hajók, tutajok Micia (Vecel) érintésével ereszkedtek le a Tiszáig, és jutottak el — habár a Tisza nem volt a rómaiak kezén — a Dunára. Szállítmányuk nagyobb része a Bánátban kelt el, egy része valószínűleg folytatta útját a Dunán. Mivel a közlekedési utak építése és fenntartása, és így a vízi utaké is, a légiók feladata volt, nevükhöz fűződnek területünk első folyószabályozási munkái: el kellett távolítaniok a partok alámosása következtében a mederbe dőlt fatörzseket. Ismeretes, hogy a Szent István ellen fellázadt Ajtony első hadi ténykedéseként az erdélyi sót szállító tutajokat tartóztatta fel a Maroson, és hogy III. Béla korában a sószállítás joga királyi adományozás tárgya volt ([1], 55. o.). Vízépítő tevékenység kapcsolódott a vízimalmok létesítéséhez is, amelyekről sűrűn esik szó már a XII —XIII. századbeli adománylevelekben és határleírásokban. 183
