Lajkó István - Tasnádi Róbert: A tógazdasági haltenyésztés alapjai (Agroinform Kiadó, Budapest, 2001)
3. Tógazdasági haszonhalak szaporítása
meggyorsítható, ha a kelés kezdetén tálba szívott ikrát napos, vagy melegebb helyre tesszük. A kikelt lárvákat olyan molnárszitából készült ládákba kell helyezni, melyeken a vizet áramoltatással folyamatosan lehet cserélni. Az élő lárvák rövidesen a láda falára függeszkednek, az ikrahéjat és egyéb hulladékot viszont a láda aljáról le kell szívatni. Légkapás, illetve az első táplálék felvétele után a lárvák kihelyezhetek természetes vizekbe, vagy előnevelő tavakba. Az előnevelő tavakat már a szaporítási szezon kezdetén fel kell tölteni vízzel, és trágyázással segíteni a planktoni élet kialakulását. Csuka előnevelésre azok a tavak megfelelőek, melyek vízinövényzettel borítottak. Ha nincs ilyen tó akkor mesterséges úton kell búvóhelyről gondoskodni, mert ennek hiányában a kannibalizmus hamar kezdetét veszi. A plankton állomány pótlásáról úgy is gondoskodhatunk, hogy más tavakról hálóval gyűjtött állománnyal pótoljuk a fogyatkozó készletet. Ha van elegendő plankton akkor 3—4 hetes előnevelési időszak alatt, számottevő kannibalizmus nélkül, akár 3-5 cm-es előnevelt csukaivadékot is nyerhetünk. 3.7 A süllő szaporítása A süllőikra begyűjtésének egyik módja, hogy a természetes vizeken az ívás időszaka előtt fészkeket helyeznek ki. A kihelyezett fészkekre természetes körülmények között a vadonélő állomány ráívik, és a tenyésztőnek csak a fészkek keltetőházba való szállításáról kell gondoskodni. A bodorka és a balin is ráívhat a kihelyezett fészekre, de ez nem káros, mert később a ragadozó életmódra áttérő süllőivadéknak a bodorka és balin ivadék táplálékul szolgál. Tógazdaság saját anyaállományából is lehet ikrát nyerni. E módszernél az őszi halászat után a süllőanyákat külön kell teleltetni, és gondoskodni kell elegendő táplálékhalról is. Jégolvadás után az anyák ivar szerinti szétválogatása következik. A nemek megkülönböztetése egyszerű, mert a tejes süllő hasa erősen pigmentált, az ikrásé pedig hófehér. A süllő az érdes (fésűs) pikkelyzete miatt sérülékeny hal, ezért minden hálózás után javasolt az 1-2%-os konyhasóoldatban való fürdetésük. A fészekkészítés téli feladat. A süllő a fészek anyagára nem igényes, az iszap kivételére szinte mindenre hajlandó ívni. Legjobb fészek fűzfa gyökérből készült, de ezen kívül készülhet selejt hálóléhésből, bolyhos műanyagféleségből és más ehhez hasonló anyagokból. A fészek alapja egy négyzet alakú legalább 50x50 cm-es lécváz, mely felső részére az ivási aljzatot kell szorosan felkötözni. Az alján a négy sarokra 1-1 fél téglát kell erősíteni. Ezek egyrészt nehezékül szolgálnak, másrészt a fészek nem érintkezik egészen az oxigénben szegény iszapréteggel. A fészkek későbbi ellenőrzése („felnézése”) céljából a fészek felső részére insléget illetve jelzőbóját kell kötni. Tógazdaságokban leggyakrabban telelőkben ivatják a süllőt. 10-12 °C mellett 20-30 m2- énként egy - egy fészek helyezhető ki. Ezzel egyidőben fészkenként egy pár közel azonos nagyságú anyák kihelyezése következik. Az ívás közeli jele az iszaptól és üledéktől szépen megtisztított fészek, ugyanis a tejes közvetlenül az 84
