Lajkó István - Tasnádi Róbert: A tógazdasági haltenyésztés alapjai (Agroinform Kiadó, Budapest, 2001)
6. A tógazdasági termelés alapműveletei
A gabonafélék magjai szénhidrátokban gazdagok és fehérjékben szegények. Ebből adódik, hogy közvetlenül csak a szervezet energiatermelő folyamatainak támogatására képesek. A gabonamagvak a halhúst gyarapító anyagcserét közvetve segítik, mert így a fehérjében gazdag természetes táplálékból halhús vagy ivartermék lesz (az abrakkal bevitt energia közvetlenül az életfenntartó-energia szükségletet fedezi, feleslege pedig zsírt képez, depózsírrá válik). A kiegészítő takarmányozás jellemzője, hogy a szemes takarmányokat nem etethetjük kedvünk vagy vágyaink szerint, hanem csak korlátozottan, mert csak alig nőne - főként zsírosodna - a ponty. A hazai tógazdasági gyakorlatban évtizedeken át igazolódott, hogy a pontytakarmányozásban a természetes hozam és a takarmányhozam aránya akkor optimális, ha éves átlagban a szaporulat 50%-a természetes hozamból, 50%-a pedig takarmányhozamból keletkezik. Több megfigyelés szerint a pontyivadék takarmányozásakor az 50-50%-os hozammegosztás a kívánatos, másodnyaras korban 45-55% közötti, harmadnyaras korban még eltűrt a 40-60%-os természetes hozam/takar- mányhozam arány. A korosztályok közötti különbség a fiatalabb halak fokozottabb fehérje iránti igényéből ered. A kiegészítő takarmányozásban a takarmányhozamot százalékban (%) határozzuk meg. Viszonylag könnyű a számolás akkor, ha a pontyot tiszta, egységes népe- sítésben neveljük. Vegyünk egy példát: 30 32. ábra: A víz sokévi átlaghőmérséklete a tenyészidőben 137
