Lajkó István - Tasnádi Róbert: A tógazdasági haltenyésztés alapjai (Agroinform Kiadó, Budapest, 2001)
6. A tógazdasági termelés alapműveletei
laknak szét kell terülniük, hogy a telelői zsúfoltság hátrányai itt már ne érvényesüljenek. Gondolnunk kell az orvhalászat elleni védelemre is, azaz fokozottan kell őrizni a sekély vízben lévő halakat. Számolnunk kell azzal, hogy a telelői tartás minden napja gyengíti a halállományt, rontja a tavi esélyeit. Ezért az a helyes, ha az első fagy- és jégmentes napon elkezdjük a kihelyezési munkát, azaz telelőt bontunk Ilyenkor szó szerint „életmentő” a gyors munka, de ez nem mehet a minőségi végrehajtás rovására. Általában akkor igazán jól sikerült a tavaszi kihelyezés, ha a halaink csak kint a tóban veszik észre, hogy kitavaszodott. Ügyeljünk a kihelyezési sorrendre. Elsőként az ivadékot helyezzük ki, majd a kétnyarasokat. A sorrend oka az, hogy a kisebb halak előbb élik fel az energiatartalékaikat, és a kihelyezési munkák is veszélyesebbek számukra, mert sérülékenyebbek. Függetlenül attól, hogy melyik évszakban helyezzük ki a halakat, fegyelmezetten tartsuk magunkat a népesítési számainkhoz. Minden túlzás veszélyes és költséges. A gondatlanságot ezzel nem lehet mérsékelni. A kihelyezéskor a halakat darabra megszámoljuk és lemérjük. Csak az egészen kicsi ivadékot szokás ömleszteni, térfogatosan megbecsülni. A 3-4 dkg-os ivadékot már számoljuk. Ügyeljünk rá, hogy megfelelően szortírozzunk, lehetőleg közel egyforma, pikkelyezetében, testtömegében homogén állomány kerüljön egy-egy tóba. A szétnőtt vagy rosszul válogatott állomány ősszel, a lehalászáskor szokatlanul nagy osztályozási munkát okoz. Sokszorosát annak, mint amennyi időt tavasszal megspóroltunk. De az ilyen heterogén állomány próbahalászata, illetve a próbahalászat értékelése is bizonytalanabb eredményű, hibás következtetések levonására alkalmas. Soha ne rakjunk ki csökött állományt! A csököttségnek oka van. Rendszerint genetikai hibák lappanganak a háttérben, de okozója lehet egy korábbi betegség is. Minden testi hibás, rossz pikkelyezetű halat selejtezzünk ki. Ebben ne legyen lágy a szívünk! Ugyancsak hibás megoldás a fejlődésében lemaradt, túlkoros halak kihelyezése. Az ilyenek a rosszul végrehajtott halnevelést bizonyítják, vagy azt, hogy a genetikai munkát elhanyagolták. A négy (vagy több) éves üzemforma olyan sok, az előző évekből felhalmozott termelési költséget tartalmaz, amit semmiféle gazdálkodási módszerrel sem lehet jövedelmezővé tenni. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a ponty ebben a korban ivarérett. Az ivartermékek kifejlődése és a növekedőképesség hanyatlása önmagában is versenyképtelenné teszi az étkezési hal nevelését. A halak mozgatása, szállítása, tóba helyezése során akkor járunk el helyesen, ha a „vízből vízbe” elv betartásával szervezzük a munkát. Ez ott kezdődik, hogy a telelő partjára, a háló mellé tesszük a válogatóasztalt. Az asztalról a halakat olyan kosárba csúsztatjuk, amelyik vagy vízzel telített kádban áll, vagy a műanyag kosárba belemérünk 5 1 vizet. A szállítókádat töltsük színig (különösen a süllőnél fontos!), és zárjuk le a fedelét. A tavon mindig legyen fogadó személy (rendszerint a tógazda), aki ügyel a halak kíméletes tóba helyezésére. A halszállító kádak leeresztő nyílása alá mindig he112
