Kovács György: Talajvízkérdések a mezőgazdasági vízgazdálkodásban (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)

Bevezető

mázzá tehát a növényzet optimális fejlődéséhez szükséges vízigényt is, amely ekkor — a fejlődés időszakában a növényi sejtekben raktározódó, fejlett állapotban pedig a nagy levélfel öleteken át elpárolgó jelentős mennyiségű viz miatt — tetemes érték.

Száraz gazdálkodás esetében a nyári deficitet a növényzet a felszín alatt télen tárolódott készletből (talajvízből és talajnedvességből) pótolja.

Ha ez nem elégséges, a terméseredmény jelentős csökkenésével, esetleg a teljes eredménytelenséggel (aszálykár) kell számolnunk. A mezőgazdasági vízgazdálkodás elsődleges feladata ezért a talajvízből és a talajnedvességből a növényzet által felhasználható készletek téli felhalmozódásának növelése és — ha ez nem elégséges — nyári pótlása. Nem csak gazdaságossági érdek a téli tározódás növelése (hiszen igy helyben biztosítjuk azt a vízmennyiséget, amit egyébként költséges elosztórendszereken kell a felhasználási helyek minden négyzetméterére egyenletesen elosztva eljuttatnunk), hanem a növényfiziológia által megszabott felhasználási folyamatnak is legjobban megfelelő vízellátási forma. A növényzet ugyanis nemcsak a sejtjeibe beépülő vizet igényli, hanem ennél lényegesen nagyobb mennyiséget fogyaszt, elpárologtatva azt levélzetén, azért mert sejtjeinek építéséhez ennek a többlet vízmennyiségnek oldott sóit használja fel. A viz ebben az esetben tehát a táplálék hordozó a növény életfolyamatában, és ezért csak akkor elégíthetjük ki a növény fiziológiai igényét, ha a pótolt vizet úgy juttatjuk bele szervezetébe, hogy az egyúttal a szükséges ásványi táplálékot is tartalmazza. Minthogy ez utóbbi a talaj sóinak formájában adott (vagy természetes és mesterséges tápanyagokkal a talajba juttatható) a növény többlet-vízellátását is a talajon keresztül kell megoldanunk.

Mind a téli félévi tárolásnak, mind az időszakosan végrehajtott utánpótlásnak felső korlátja is adódik. Ugyancsak élettani követelmény (néhány vízinövény kivételével, amelyek közül legfontosabb kultúrnövényként a rizst említhetjük), hogy a gyökérzet által átszőtt talajréteg háromfázisú legyen, a szilárd szemcséken és a vizen kívül levegőt is tartalmazzon minden időben. Csak egészen rövid időszakokban engedhető meg a talaj vízzel való teljes telítődése (a levegő hiánya), mert ha ez az állapot a növényfajtától és a fejlődés időszakától függően megszabható tartósságot meghaladja, a növény megfullad, elpusztul, vagy terméseredménye jelentősen csökken. Ezért a téli tárolódást fokozó, vagy a talajból felhasználható vízkészletet a nyári félévben pótló vízgazdálkodási tevékenység során mindig korlátozni kell ennek figyelembe vételével a beavatkozás mértékét, vagy műszaki létesítményekkel kell előre kiküszöbölnünk az ilyen állapot kialakulását (lecsapoló rendszerek építése). Minden esetben ez az utóbbi vízépítési tevékenység szükséges akkor, ha az időszakos túltelítettség természetes állapotban is bekövetkezhet és az nem szabályozható emberi tevékenység következménye.

További kapcsolat alakul ki a felszínalatti viz (talajvíz és talajnedvesség) és a mezőgazdasági igényeket szolgáló vizmérnöki tevékenység között az utóbbi által épitett létesítmények környezetében. Egy-egy duzzasztó, vagy völgyzárőgát tározóterében a mesterségesen emelt vízfelszín- 5 -