Koroknai Ákos - Schlégel Oszkár: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű és elődvállalatainak vízgazdálkodása 1808-1918. (Vízügyi Történeti Füzetek 11. Budapest, 1978)

VI. összefoglalás összefoglalóul vessünk néhány pillantást az RMST átalakult vízhasználatára a vas- és acélgyártásban a századforduló idején: A gőzkazánok A hajtóerőt szolgáltató erőgépek Ipartelep száma összes tüzs z á m a összteljesítménye LE-ben Munkások és tisztviselők száma száma felüfete m

2-ben gőz romos elektvíz gőz elektromos viz Munkások és tisztviselők száma Ózdi vases acélgyár 24 2 991 46 72 _ 7 960 1 200 1 590 Salgótarjáni acélgyár 27 3 150 67 7 400 — 1 658 Borsodnádasdi lemezgyár 8 576 16 920 — 437 Likéri kohótelep 12 1 559 9 .— 2 2 347 — 90 318 Nyustyai kohóöntöde 1 47 1 1 40 — 30 109 Szén- és vasércbányászat összesen 16 2 070 20 23 8 2 702 201 245 3 374 összesen: 88 10 394 159 95 11 21 369 1 401 365 7 528 Amint a kimutatásból látható, az RMST ipartelepein a hajtóerő zömét a század elején már a hőerőművek szolgáltatták. Ennek megfelelően az ipari vízhasználat legnagyobbrészt a kazántápvíz-gazdálkodásra összpontosult. A fejleszthető 21 369 LE hőenergia mellett a vízienergia kihasználása eltörpült (365 LE). Csupán a likér—nyustyai öntő-kohótelep fúróberendezéseit hajtották közvetlenül vízerővel. A vízienergia erőteljesebb kiaknázására csak a sajóvölgyi bányászat fellendülésekor került ismét sor. A vízhasznosításnak ez az átalakulása azonban nemcsak az RMST ipartelepein érződött, hanem megmutatkozott a vidék többi gyárának esetében is. A hőerő felhasználása mindenütt általánossá vált. A XX. sz. elején nemcsak a nagyüzemi termelésben játszott döntő szerepet a 'hőenergia-hasznosításra való áttérés. Ez az átállás a kisüzemeknél és halaszthatatlanná vált, jóllehet a hőenergia drágább volt, mint a vízerő.