Koroknai Ákos - Schlégel Oszkár: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű és elődvállalatainak vízgazdálkodása 1808-1918. (Vízügyi Történeti Füzetek 11. Budapest, 1978)
mozgásához megkívántatik, úgy mindazonáltal, hogy ezen erőnek használása, amennyire lehet az Unió gépeinek minél kisebb hátramaradásával történjék." A Murányi Unió bérelte a Koháry Coburg hercegi uradalomtól a murányi, a hosszúréti, a vizesréti és a lubeneki határban levő hámorvízesést (az ún. hámorok malma által hasznosított esés) évi cenzus (bér) fizetése ellenében. A vízeséseket a Murányi Unió jogutóda az RVE is használta 1856-ig. A bérleti viszonyban így jutott kifejezésre, hogy a víz és a vízhasználat a földtulajdon tartozéka, attól elválaszthatatlan. A feudáliskori ipari vízhasználat szinte valamennyi nehézsége sűrítve jelentkezett a Rimai Coalitió málnapataki hámoránál. A Rimai Coalitió és Szentiványi Ferenc örökösei 1834-ben szerződést kötöttek. A Szentiványi család málnapataki — Ipoly melletti — birtokának egy részét (Nógrád vm.) coalitiós részvények ellenében átadta a Rimai Coalitiónak. A Coalitió így jogot kapott vashámorok és vízkivételek építésére, de a Szentiványi család malmainak és egyéb javainak kára nélkül. Mivel a területen fűrészmalmok üzemeltek a Coalitió kötelezte magát arra, hogy ha ezek helyén építkezik, megadja a becsüértéket. A család egyébként kikötötte, hogy ha a Coalitió a megvett fürészmalmokat megtartja vagy helyükbe újat épít, ezt csak úgy teheti, ha a fűrészmalom a hámorüzem szükségletére termel, „nem pedig fűrészelt fa szerekkel űzhető kereskedés végett". A kikötés a Szentiványi családnak a fakitermelésben elfoglalt pozícióját, kereskedelmi helyzetét védelmezte. A Coalitió és a család közt hamarosan megindult pereskedés okát azonban mégis más adta. A Szentiványi család egyik fűrészmalma helyén hámor létesült. A hámor működéséhez szükséges vizet pedig a Coalitió az elpusztult fűrészmalom felső malomárkának felújításával (kiásásával) vette ki az Ipoly mellékágából, A vízkivétel helyénél azonban a Coalitió új gátat is épített a mellékágon is (1835). A tápláló csatorna az Ipoly mellékágának vizét közvetlenül a mellékágnak az Ipoly anyamedrébe torkolása előtt vezette el az új víztárolóhoz, amely 30 000 köbláb (ami 95 m 3-nek felel meg) vizet gyűjthetett. Erre a szárazabb években, és különösen július, augusztus hónapokban szükség volt. A kivett víz nemcsak a hámornak szolgáltatta a hajtóenergiát, hanem a mellette épült — és annak tűzifaszükségletét biztosító — fűrészmalomnak is. A hámort 1835 tavaszán helyezték üzembe, de a gyengén épített gátat a felduzzasztott víz átszakította, és a hámor csak szeptemberben kezdhette meg ismét a munkát. A hámor működését rövidesen kellemetlen indicidens zavarta meg. Szentiványi Farkas hajdúja, a földesúr parancsára, a zselléreket kihajtotta az új gát elbontására, s ezzel a hámor és a fűrészmalom közös vizét „elcsapolta". A Rimai Coalitiónak ebből 1835. dec. 14. és 1836 júl, 2 .között 20 031 rénes Ft 35 Kr kára származott, mert a hámor ebben az időben csak azoknak a kisebb csermelyeknek, patakoknak vizét hasznosíthatta, amelyek a hegyekből közvetlenül tápláló csatornájába folytak. A fűrészmalom heti 400 db fürészelt deszkát állított elő, míg a jelzett időszakban (7600 db helyett) mindössze 48 deszkát fűrészelt. A hámor, a lehetséges 2160 bécsi mázsa helyett, csupán 409,75 bécsi mázsa vasárut készített. Ráadásul a Coalitió — a csökkent termelés ellenére — 8 hónapon át tartó teljes állásideje alatt is fizetni kényszerült az egész évre felfogadott béreseket és a termelést irányító tiszteseket. A kárösszeg kiszámításánál ezért nemcsak a termelési kiesést vette figyelembe, hanem a kieső tiszta nyereségeket is, mely a vasáruknál 10 rénes Ft 36 kr/bécsi mázsa, a deszka száljánál pedig 1-1 3 /4 krajcár volt. A gát önkényes elbontása a jelek szerint azért történt, mert Szentiványi rossz néven vette, hogy a Coalitió a hámorhelyet és az ahhoz szükséges fákat nem tőle vette, hanem a hámora feletti — az Ipoly mellékágán működő és a jobbágyok által haszonbérben kezelt — fűrészmalmoktól szerezte be. Szentiványi Farkas hatalmaskodása igazolására ürügyként azt hozta fel, hogy a hámor által kivett és a víztározóban felfogott vízmennyiség miatt az Ipolyban nincs elegendő víz az alsóbb 8 fűrész- és őrlőmalom meghajtására Zelenéig. Az alsóbb molnárok védőjének tüntetve magát fel azt állította, hogy „nem őrölhetett sem a közelebbi, sem a távolabbi vidék, a kenyér elfogyott, a nép éhséggel küzdött, a katonák (ti. a beszállásoltak) a molnárokat fegyverrel üldözték a nem őrölhetés miatt, a szegény mozsárban törte gabonáját, hogy éhségét valamennyire elűzhesse." Súlyosbító körülményként adta elő, hogy a novemberi fagyok idején a hámortól hirtelen lebocsátott víz gyorsan átszaladt az alsóbb malmokon és a befagyott Ipoly vizén szétterülve kiöntött. Szentiványi igazát jobbágyai tanúvallomásaival támasztotta alá. Az ügyből sommás visszahelyezési per lett, amelyet a Coalitió 1836. aug. 5-én megnyert. A gát helyreállítását azzal rendelték el, hogy a vizet „mint azelőtt, mindazonáltal csak a fűrészmalmoknál divatozó feltartóztathatással használhassa". A „salamoni" ítélet Szentiványi Farkast elmarasztalta a hatalmaskodásért, de a Coalitiót is eltiltotta a víztároló
