Koroknai Ákos - Schlégel Oszkár: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű és elődvállalatainak vízgazdálkodása 1808-1918. (Vízügyi Történeti Füzetek 11. Budapest, 1978)
korlátlan használatától, attól, hogy üzeme folyamatos működéséhez a vizet összegyűjthesse, A földesúr vétóját elismerte, mert a Coalitió a vízfelfogás 1 évi háborítatlan gyakorlatával nem rendelkezett és ezért kártérítési keresetét polgári per útjára terelte.* A Rimai Coalitió az ítélet kiegészítését kérte a hámor folyamatos működését biztosító víztároló használata végett. Mivel a két fél barátságos egyezségre nem jutott egymással, szakértő bizottság szállt ki a helyszínre. A hámor alatti fűrészmalom (amelyben Szentiványi csak részestárs volt) a hámortól 1500 öl távolságra feküdt. E szakaszon pedig az Ipoly még felvette a Zserszki, Zlatni és Szamkovci völgyekből lefutó bővizű és sebesfolyású patakok vizét is. Kitűnt, hogy nem a fűrészmalom üzeméhez szükséges víz kevés, hanem az Ipoly medre iszapolódott fel, amiért a hámor és a fűrészmalom közötti szakaszon a folyó gyakran ki is öntött. ,,lly tapasztalások között értünk el — írja a bizottság — a vashámortól legelső malomhoz, melyet is a legnyomorultabb helyzetben, jelesül a déli oldalán egészen összeomolva, a vizet kerékre vivő deszkázat fenekén s oldalán tágasabb hasadásokat s töréseket, a malom egyetlen kerekét pedig a szükséges fogak nélkül valónak találtuk". A bizottság megoldásként a malom kijavítását és az Ipoly medrének kitisztítását javasolta, hogy a fűrészmalom szárazabb időben is működhessen. Mivel beigazolódott, hogy nem a hámor víztározója hatott korlátozólag a malom működésére, a bizottság barátságos egyezség megkötését indítványozta, melyben a Coalitió a víztároló megépítését vállalja a fűrészmalom fölött, hogy a malom se legyen híjján az üzemvíznek. E megegyezésre azonban csak 30 év múlva, 1863-ban, került sor a jogutód RVE és Szentiványi között. A pert beszüntették, Szentiványi beleegyezett a víztározó használatába, sőt a gát elbontásáért szamotercsi erdejéből 400 öl fát ingyen engedett át az RVE-nek. A vízhasználó üzemek közhasznossága egymagában nem volt elégséges a vízhasználat gyakorlására. Különösen akkor nem, amikor az új létesítmények tulajdonosai sem ügyeltek eléggé arra, hogy vízhasználatukkal — ha akaratlanul is — ne okozzanak kisebb-nagyobb károkat. (Példánkban a hámor gondatlanul járt el, amikor a befagyott Ipoly vizére engedte le tárolt üzemvizét.) A perekben természetesen mindig a gondatlanságok kerültek előtérbe, sőt a felperes gyakran a saját hibájából vagy mulasztásából eredő bajokért is, mint pl. a patakmeder sekélyessége, a kedvezőtlen esésviszonyok, az elhanyagolt és korszerűtlen malomberendezések, víziépítmények stb. az új vízhasználatot okolta. Ritkán és csak alapos helyszíni vizsgálatok után derülhetett ki az igazság. A birtokosok a felszíni tünetekre hivatkozva kitérhettek a medertisztítások, a malmok és malomárkok felújítása elől, vagy az efféle kötelezettségek kimondását évtizedekre elhúzhatták a perekben. A hámorok, olvasztók vízhasználatának biztosítása csak a kérdés egyik oldala. A következőkben az ipari vízhasználatok másik oldalát, a környezetre gyakorolt hatásait vizsgáljuk. A Rimai Coalitió igazgatósági ülósi jegyzőkönyveiben számos példa akad arra, hogy a Coalitió ipartelepeinek vízművei milyen károkat okoztak a környékbeli jobbágyoknak. Paulovits János, likéri jobbágy 1828-ban panaszolta, hogy az itteni hámor gátja a vizet oly mértékben duzzasztja, hogy rétjeit évente jelentős kár éri. Hasonló okból emeltek panaszt a rimabrezói kovácsok, Fábri János és Bati Mátyás, mert a rimabrezói massa árkának felemelése miatt rétük elvizenyősödött, feliszopolódott. Tobik János és Koleszár Mihály 10 rénes Ft kártérítést követelt a moskókai hámor vízhasználata által 1834-ben okozott károkért, de a példák sorát folytathatnánk. Ezeket a jobbágypanaszokat a Rimai Coalitió, földesúrként orvosolta. Méltányolta vagy elutasította a kérelmeket, amire a jobbágy-földesúr közti kapcsolat lehetőséget odott. * A feudális korban a vízhasználat feltétele — mint említettük — az 1 évi háborítatlan joggyakorlat volt. (Amit később a vízjogi engedély kiadásával a hatóság biztosított, ebben a korban a consensus (hallgatólagos tudomásulvétel, beleegyezés) helyettesítette: csak olyan létesítmény volt kezdeményezhető, amely nyilvánvalóan senkire nézve sem lehetett hátrányos. A vállalkozók terveinek megvalósításában így természetesen mindig akadályokat jelentettek a már elismert és gyakorolt idegen vízjogok. Ha bárki sérelmezte az új vízhasználatot, és ha kellő érveket tudott felsorakoztatni ellene — eleve meg tudta azt akadályozni. Ilyen érveket pedig, és urasági jobbágyokat, akik a panaszló földesúr igazát támasztottták alá — mindig találtak.
