Kienitz Gábor: A belvízrendezés hidrológiai alapjai kutatásának kritikai fejlődéstörténete (VITUKI, Budapest, 1972)

9. Belvízrendszerek működésének rendszerhidrológiai módszerekkel való kutatása

sajátosságaitól függenek. A rendszerhidrológia célja ezen input-output rendszer szimulációja, hogy ennek segítségével megfelelő tervezési és előrejelzési módszerek birtokába jusson.

Egy hidrológiai, rendszert vizsgálhatunk úgy, hogy a megfigyelt természeti jelenségeket előbb egy fizikai modellel Írjuk le, majd megkeressük azt a matematikai modellt, mely ennek törvényszerűségeit kisebb-nagyobb közelítésekkel kifejezi és igy szimulálja magát a rendszert. De vizsgálhatunk egy hidrológiai rendszert úgy is, hogy a rendelkezésünkre álló input és output adatok között közvetlenül a matematikai kapcsolatot keressük, mitsem törődve a rendszer belső szerkezetével, és igy nyert kapcsolati egyenleteinkkel végezzük a szimulációt. Mig az előbbi módszert rendszer-szintézisnek, az utóbbit rendszer-analizisnek nevezzük. Attól függően, hogy a végzett közelítések milyen mértékűek, beszélhetünk egyrészt lineáris, ill, nem-lineáris, valamint idő-invariáns, ill, idő-variáns vizsgálati módokról.

A nemzetközi szakirodalomban sok példát találunk olyan hidrológiai rendszer-vizsgálati módszerek leírására, amelyek a szabad-összegyülekezés körülményeire vonatkoznak. Szabad összegyülekezés megy végbe a hegy- és dombvidéki vízgyűjtőkben, ahol a rendszer egyértelmű outputtal felel az inputra, mert a terep esése minden körülmények között biztosítja az érkező vizek lefolyását, azt legfeljebb módosíthatják az emberi beavatkozások. Sehol nem találunk azonban utalást a sikvidéki vízgyűjtőkre jellemző befolyásolt felszini összegyülekezés rendszer-vizsgálatára. Itt a terepen végbemenő, rendkívül lassú, közbenső tározódásokkal átszőtt vizmozgás csupán az ember beavatkozásától függően folytatódik csatornákban végbemenő vizmozgásban. A rendszer outputja tehát teljes egészében ennek a befolyásolásnak a függvénye, igy