Kienitz Gábor: A belvízrendezés hidrológiai alapjai kutatásának kritikai fejlődéstörténete (VITUKI, Budapest, 1972)

5. Az éghajlati valószínűségi függvény alkalmazása a belvíz hidrológiájában

14 jelentős kutatási eredményeivel megalapozta a magyar viszonyokra alkalmazott uj számitási módszert [29], [>0] és

Az olasz kutatók /Puppini, Fantoli, Poggi, Frosini, Forti, Kambo és Montanari/ érdeklődése első sorban a csapadék-törvényszerűségek felé fordult» Az összegyülekezési elmélet alapelveiből következően ugyanis az e törvények által tükrözött dinamizmus - párosulva a lefolyás! körülmények változékonyságában megnyilvánuló dinamizmussal - jelenik meg a lefolyás dinamizmusában. Hidrológiai alkalmazhatóság szempontjából a Montanari által bevezett

h = aTn /5/

alakú "éghajlati valószinüségi függvény" mutatkozott legjobbnak. E képletben a és n helyi éghajlati állandók, amelyek bizonyos gyakoriságot is tükröznek, mig h a T ideig tartó csapadék magassága. Ilyen összefüggések egy adott vidék csapadék-adataiból különféle megfontolások alapján szerkeszthetők, mint arra később Szigyártó Zoltán rámutatott M; legszabatosabb szerkesztési módjukat - amely összefüggést teremt a képlet állandói között, és matematikai valószinüségi értéket rendel hozzájuk - ugyancsak ő vezette be M. Lényegében tehát egy az /5/ képlet szerinti összefüggéssel jellemezhetők egy vidék csapadék- -viszonyai, vagyis egy T időtartamhoz különféle gyakorisággal előforduló h csapadék-magasságok rendelhetők., A függvény első hazai alkalmazása Németh Endre nevéhez fűződik [513 •

Az éghajlati valószinüségi függvény által adott csapadékot az egyidejűleg érvényes lefolyási tényezővel párosítva jutottak el a kutatók a levezetendő vízmennyiségekhez. Ezen a téren Pasini jelentős előrehaladást ért el, szemben a korábbi, a lefolyási tényezővel kapcsolatos elképzelésekkel. Ő már nemcsak elvileg tételezte fel, hogy az év kü^ön-