Kertai Ede: Vízfolyások III. Vízfolyások hasznosítása (Tankönyvkiadó, Budapest, 1968)
4. Vízerő-hasznosítás - 4.4 Kisesésű vízerőművek
Számítsuk ki a víz energiatartalmának csökkenését, miközben a turbinán áthalad. Ebből a célból írjuk fel a víz energiatartalmát a járókerékbe való belépés előtt és után, és a két értéket vonjuk ki egymásból. E0 P o Y ■ + h, e3 = P-+ Cl — Po r + 2 g Y Eo — Ez — h -f- ha __ cl *9 — Ah. + Ah, Az egyenlet igazolja, hogy a turbina a statikus szívómagasságot is hasznosítja. A KAVITÁCIÖ A P =. 7 Pa — K — h,, összefüggésből látható, hogy ha a hs statikus szívómagasság nő, akkor a P ~y~ abszolút nyomás a turbina kilépési szelvényében csökken. Ha a víztérben az abszolút nyomás lecsökken az uralkodó hőmérséklethez tartozó telített vízgőz nyomása alá, kavitáció keletkezik. TD X) Ha tehát gS " , akkor a vízből gőzbuborékok válnak ki. A gőzbuborékok azután az áramló vízben ismét nagyobb nyomású térbe kerülnek, ahol a gőz lecsapódik, s a buborékok robbanásszerűen megsemmisülnek. Innen ered a kavitáció jellegzetes pattogó hangja. A megtámadott felületet szivacshoz hasonlóan szétroncsolja. Lehetséges, hogy ehhez a jelenséghez kémiai hatás és elektrolitikus korrózió is hozzájárul (4.4—129. ábra). Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy a kavitáció a turbina magassági elhelyezésétől függ. A kavitáció szempontjából megengedhető statikus szívómagasság közelítő értéke Thoma szerint: \<LB — oH, ahol B — a barometrikus magasság [m], 7 a a kavitációs együttható, H az esés [m]. 288
