Kertai Ede: Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Tavi kikötők (OVH, Budapest, 1974)
I. Balatoni kikötők
I. BALATONI KIKÖTŐK Előszó a tervgyűjtemény összeállításához A Balaton Közép-Európa legnagyobb melegvizű tava Vízterülete középvíznél kereken 600 km2. (Bödeni tó 539 km2, Genfi tó 582 km2.) Hossza: 77 km. Szélessége: 6—14 km (a tihanyi szorulatban: 1,5 km). Vízmennyisége középvízállásnál 2 milliárd m'!. Vízgyűjtő területe: 5180 km2. A balatoni vízépítmények magasságai a Balaton ,,0” vízszintjére vannak vonatkoztatva, amely 104,09 m A. f. A parti területek felmérése már 103,41 m B. f. (Balti felett) történt. A kis vízmélység következtében a Balaton vize nyáron gyorsan melegszik fel és télen aránylag gyorsan fagy be. A víz átlagos nyári hőmérséklete 21°, de melegebb nyári napokon gyakran 27—28°, sőt a déli part közelében 30—32°-ot is mértek. Fürdésre az egész meleg évszakban kiválóan alkalmas, télen pedig a jégsportok minden formája űzhető rajta (jégvitorlázás, fakutyázás stb.). A nemzetközi víziúttal, a Dunával, a 122,6 km hosszú Sió-csatorna köti össze, amelyen azonban a vízlépcsők kiépítése előtt csak időszakos hajózás lehetséges, amikor a siófoki zsilipen 25—35 m3/s víz- mennyiséget eresztenek le. A déli part mentén 100—140—250 m szélességben a meder anyaga a legfinomabb fövenyes homok, igen enyhe lejtésű, az északi part mentén pedig a legtöbb helyen iszapos, nádassal benőtt és hirtelen mélyül. A Balaton vízparti üdülésre kiválóan alkalmas. 196 km hosszú partja majdnem összefüggően nyaralókkal, fürdőhelyekkel van kiépítve, mely a területnyeréssel kiépített partvédőművek bekötései miatt 210 km-re nőtt, ami a teljes kiépítés esetén közel az eredetire csökken. Vendégforgalma megközelíti az évi 2 millió főt. Idegenforgalma ugrásszerűen emelkedik. A balatoni üdülés lényeges eleme a hajókirándulás, vitorlázás, mely a kikötők építését kívánta meg. Ez az igény személyhajók, vitorlások kikötésére alkalmas ki- és beszállást kényelmessé tevő berendezéseket kíván, melyek télen a vízijárművek teleltetését és javítását is szolgálják. A megépült kikötők mólói kedvelt sétáló- és kilátóhelyek, és horgászok letelepedésére is alkalmasak. A kikötők kialakítása, külső kiképzése és belső berendezése elsősorban az üdülést kell hogy szolgálja és fejlesztésük ennek érdekében is szükséges. A Balaton teljes terjedelmében alkalmas a hajózásra. A szükséges vízmennyiség — a parti sávok kivételével — mindenütt megvan és így valószínűleg ezen a tájon már a kőkorszakban megjelent ember is igyekezett megszerezni az élelmét a tavon, kezdetleges jármüvével. A hajózásra utaló adatok legelőször az i. u. III. századból származnak, amikor Galerius római császár 292-ben Siófok körzetében a Sió-csatornát kiásatta. Ugyanebben a században Probus császár meghonosí- totta a Balaton partján a szőlőművelést. Az ebből a korból megmaradt emlékek pezsgő életre mutatnak és valószínű, hogy a rómaiak már hajóztak a Balatonon. Ezt bizonyítja a Zalavár kikötőjére vonatkozó feltárás és a Fenékpusztán talált hajóács szerszámok. A honfoglalást követően a Tihanyi Apátság Alapító- levelében találjuk az első utalást 1055-ben a révhajózásról, a Foki révről. 1109. Veszprém Völgyi Apácák Alapítólevelében 18 halász és 7 révész szerepel. Később az átkelőhely vámja a Pannonhalmi Apátságot illette. 1276-ban a Foki vám Somogyi főispán részesedését IV. László a veszprémi hegyháznak adományozza. 1483-ban Gersei János keszthelyi birtokos a Szent Földre igyekvő zarándokokat akarta a Balatonon átszállítani hajón, amikor a Marcali iák jogán birtokos Báthori István erdélyi vajda azokat megtámadta, azokat vízbe hányták, majd saját hajóikra véve megfelelő révpénzért a Balatonon átszállították. A vitát Mátyás király zárta le, mely szerint 31 aranyért Báthori bérli a fenéki rév jogát. 2 Tavi kikötők 17
