Kertai Ede: Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Tavi kikötők (OVH, Budapest, 1974)
I. Balatoni kikötők
A török hódoltság alatt a törököknek is voltak hajóik Siófokon, ahol a mai granárium helyén (Foki hegy) török kori erőd állt és a Sió-torkolat védett kikötési lehetőséget nyújtott a gályáknak. Zalavár, Szigliget, Keszthely, Tihany várkapitányának szintén voltak gályái, melyen portyázó rajtaütéseket hajtottak végre, s a Balatonra támaszkodó várak a hódoltság végéig sem kerültek török kézre, jó védelmi lehetőségeik miatt. Ebből az időből Takaró Mihály két levelét ismerjük (Tihanyi Vár), melyben Nádasdy Tamás nádornak 1557-ben és 1558-ban sikeres rajtaütéséről számol be. Ugyanis a Koppányi bég Fonyód alá ment, ahol a „szegénységnek hajója volt” és azokat hajóikkal egyetemben elhajtották. A második rajtaütésnél sikerült az elhurcoltakat kiszabadítani. 1647-ben Tóti Lengyel Gáspár, Szigetvár kapitánya kér Zrínyi Miklóstól 400—500 embert kirendelni, hogy megfelelő „vágást” készítsenek a hajók számára. Néhány száz embernek akar így helyet csinálni. Megállapításai szerint a törököknek Siófokon mintegy 1000 emberre való hajója van a sajkákkal és naszádokkal együtt. Hasonló feljegyzések vannak Komár vár kapitányától 1647-ből, Bessenyei Istvántól és Svatics zalavári kapitánytól, akik a hídvégi révet védelmezték a törököktől váltakozó szerencsével. Ugyancsak a hajóépítésről ad hírt Piski tihanyi várkapitány jelentése is, mivel a növekvő hajóhaddal a Balaton környéki hajóépítés nem tudott lépést tartani, 1589-ben Ernő főherceg a bécsi arzenálból rendel két naszádot a veszprémi és tihanyi várőrség számára. Evlija Cselebi török utazó a XVII. század második felében a Balaton környékén járva azt írja: „van rajta 40—50 hajó, melyek egyik várból a másikba viszik a kereskedőket és látogatókat”. A török kitakarodása után a gazdasági élet vérkeringésének lassú megindulása az elnéptelenedett vidék betelepítése, az üszkös romok felszámolása volt az első teendő. Szervezett hajózásról a révjáratokon kívül nem beszélhetünk. Éppen ezért igen nagy jelentőséget kapott a helyi közlekedésben az ősi balatoni halászcsónak, az egy fatörzsből készített „Bödön” vagy „Bodon” hajó. Ez a lélekvesztő, mely eredetileg kizárólag halászcsónak volt, egy, a nagyobbak legfeljebb három személyesek voltak. 1730-ban Bél Mátyás Somogybán és Veszprémben járva Festetics Kristóf vendége volt Balatonberény- ben és feljegyzései: „Notitia Hungarie Novae”, igen értékes kortörténeti adatokat tartalmaznak. Feljegyzése szerint a Balatonon lehet magándereglyéken átkelni, ezek azonban többnyire egymáshoz erősített ladikok. A révj áratok ebben az időben a Fenék— Bottyán—Vörs—Balatonberény, majd Sziget (Szigliget)—Fonyód puszta—Szántód puszta—Tihany Megjegyzi Bél Mátyás, hogy a népek nagyon félnek a vihartól, ezért inkább télen a befagyott jégen szánnal közlekednek „hol egymásnak, hol vásároknak látogatására, sűrű vándorlásokat végezve”. Mivel a Festetics uradalom központja Berényből fokozatosan Keszthelyre helyeződik át, így a fenéki rév mind nagyobb jelentőséget kap a gazdaság belső szállításának lebonyolításában. Különben ugyanez a gazdasági igény tartotta fenn az egyházi birtokok kapcsolatát a Szántódi, ill. Tihanyi révvel a déli és északi part között. Nyilvánvalóan a gazdasági meggondolás vezette Festetics Pált 1753-ban, hogy megépítse apjáról elnevezett Kristóf gályáját és megkezdje a monopóliumként kapott só- egyedárusítást a Balaton környékén. A só Mármaros- ból jött Dunaföldvárig, onnan Kenéséig szekereken, ott vette fel a szállítmányt a Kristóf és rakták szekérre az uradalom sóját. A sóval megrakott gálya a falvak népének szánt sót általában nyílt vizen adta át, amit csónakokba raktak. A gálya érkezését kis hírlövő ágyúval adta hírül a falu népének. A Kristóf gálya az 1790-es évek elejére teljesen elöregedett, úgy, hogy sorsáról dönteni kellett. Ekkor már Festetics György, Kristóf unokája veszi kezébe a hajózási kérdéseket és az elöregedett Kristóf használható anyagából egy nagy kuttert, a Főnixet építtette meg, ami a Balaton legnagyobb vitorlás hajója volt. Az építője Borri Antal trieszti hajóács, tervezője Sebestyén Sámuel uradalmi mérnök. A hajó vízrebocsátása szinte szimbóluma nemcsak a Balaton-hajózás újjáéledésének, hiszen a „porból újjáéledt Főnix” ezt jelképezi, hanem a reformkor magyar élniakarásának gondolatát is fedi. Az ország magyar érzésű közvéleménye ennek a gondolatnak a jelképévé avatta a keszthelyi hajót, melyről Batsányi is verset írt. A fokozatosan bővülő hajópark számára, melyek nagyobb részt komphajók voltak, most már kikötőt és hajójavító műhelyt is igényeltek. így alakult ki a fenéki arzenál, melynek kikötőjét Sebestyén főmérnök tervezte. Ez egy mólos kikötő volt. A hajópark tetemesen bővült, hiszen a Festetics levéltárból 14 hajó terve került napvilágra, melyek közül két kotróhajó, a téli kikötő kotrását szolgálta. A hajók nevei: Kristóf, Főnix, Judittá, László, Pali, Fecske, Si- dónia, Josephine, Helena, György, Stella, Jolán, Károly, Borri. Festetics György fia, László élete végén teljesen elfordult a hajózástól és még azt is megtiltotta a Direktóriumnak, hogy ha Széchenyi és Beszédes megjelenik, számukra semmiféle hajózásra vonatkozó adatot „földabroszt” ne adjanak ki, mert ő a hajózást a
