Kenessey Béla: A csonkamagyarországi ármentesítő és lecsapoló társulatok munkálatai és azok közgazdasági jelentősége (MMÉE Vízépítési Szakosztálya Budapest, 1931)
Bevezetés. Írta Rohringer Sándor műegyetemi nyilv. r. tanár
16 világos, hogy a kormányzatnak, illetve a nemzetnek és az elsőrendűen érdekelteknek arányosan ki kell venni a részüket a költségek viseléséből. Az összefüggő, azonos érdekű öblözetek érdekeltjeiből társulatokat alkot, amelyekben az egyes birtokosok terület és hosszúságilag kötelesek az ármentesítés költségeit fedezni, viszont a mederszabályozásnál állami segélyre és kölcsönre gondol. A megalakítandó társulatok egységes eljárása érdekében 1846 január 20-án megalakítja a társulatok központi szervét: a ,,Tiszavölgyi Társulatot“, melynek tagjai az egyes társulatok. A Tiszavölgyi Társulat tagtársulatai szerződésben kötelezték magukat az ármentesítés és lecsapolás költségeinek viselésére. Egyébként minden társulat autonóm maradt. Ez a szervezet tette lehetővé a tiszai ármentesítés egységes végrehajtását. Megszűntek az önálló, egymástól független védekezések, a Tiszavölgyi Társulat volt az összefoglaló kapocs, mely a tervszerű, egységes vízmentesítést biztosította. Kevésbbé volt szerencséje Széchenyinek az állami segéllyel és kölcsönnel. A királyhoz felterjesztett előadása és hosszas utánjárás révén a sóalapból évi 100,000 forintot és államsegélyként külön évi 50,000 forintot helyeztek kilátásba, ezenkívül még 400,000 forint hitelt sikerült bécsi bankároknál kieszközölnie. Ez volt az a szerény pénzalap, amellyel a korszak- alkotó munkát meg kellett indítani. Sajnos, közben ismét a magyar sors sújtó keze döbbentette meg a Tisza- szabályozás híveit. Vásárhelyi Pál, Széchenyi műszaki tanácsadója a Tiszavölgyi Társulatnak 1846 április 8-án tartott ülésén tervei védelmezése közben hirtelen rosszul lett s röviddel rá meghalt. Csak Széchenyi energiája nem tört meg e váratlan csapás után s még ugyanazon év nyarán második tiszai útjára indult, amikor is a Dunagőzhajózási Társaság Pannonia-gőzösén Tokaj fölé jutott. Ütja diadalát volt nem csupán a lelkes fogadtatás miatt, hanem mert ezen az úton sikerült végleg meggyőznie a kételkedőket, s végleg megerősítenie a Tiszavölgyi Társulat szervezetét. A tiszai úton résztvett már Paleocapa Péter is, akit Vásárhelyi Pál halála után a kétkedők követelésére maga József nádor hívott meg a Tiszaszabályozás ügyében való véleményadásra. A tiszai út kiemelkedő történelmi nevezetességű napja volt augusztus 27-e, amikor Széchenyi Tiszadobon, a mostani alsószabolcsi társulat gátjának építésénél, melyet később róla neveztek el, maga tette az első kapavágást. Ezzel megindult a különböző társulatok munkája. Azonban a szabályozás ügye elé súlyos újabb akadályok gördültek. Az 1847. év január 13-án elhunyt József nádor, a Tiszaszabályozás erős támasza, majd pénzügyi nehézségek akadályozták a munka menetét, míg végül az 1848. év tavaszán a szabadságharc első hullámai a szabályozási munkákat is megszüntették. A magyar nemzet balsorsa Széchenyit örökre elszakította a nagy ügytől, de a megkezdett munka csak a szabadságharc alatt szünetelt, hogy végül dicsőséges befejezéshez jusson a magyar nemzet e legnagyobb kultúrmunkája, melynek eredményeit e könyv tárja fel. A Tisza szabályozását s általában az Alföld vízszabályozását sokan ma is felületes kritikával, hibásnak mondják s ezzel is leplezetten a magyar mérnökök ellen s első helyen Vásárhelyi szelleme ellen lövik ki nyilaikat. Mert Vásárhelyi szelleme az, amely a Tiszaszabályozás egész műszaki alkotásán végigvonul s erre a szellemre, mely a magyar géniusz számára döntötte el a vitát, joggal büszke lehet minden igaz magyar ember. Nagy kérdések megvalósításánál mindig vannak,
