Kenessey Béla: A csonkamagyarországi ármentesítő és lecsapoló társulatok munkálatai és azok közgazdasági jelentősége (MMÉE Vízépítési Szakosztálya Budapest, 1931)
Bevezetés. Írta Rohringer Sándor műegyetemi nyilv. r. tanár
17 akik bizalmatlanságukat tetszetős, de alapjában hamis külső tervek mögé bujtatják. A Tiszaszabályozásnál az ellenzék Beszédes József és Lám Jalcab tervei mögé sorakozott. Előbbi egy Kerecseny—Komoró közti átvágással, az utóbbi pedig egy a felső Tiszától a Berettyón át a Körösök felé menő árapasztó csatornával akarta megoldani a tiszai ármentesítést. Ezek a részletszabályozások akkor nagy vitákat keltettek. Mai tapasztalataink után senki sem beszél, sőt nem is tud róluk. A Tisza- szabályozás kérdésében két óriás állott egymással szemben, az egyik Vásárhelyi Pál, akinek alig állott rendelkezésre idő, hogy egy Tiszaszabályozási tervet kidolgozzon s így a haláláig terjedő rövid időn belül csak a szabályozás elveit állapíthatta meg, a másik kiváló mérnök az olasz Paleocapa Péter volt, aki Széchenyi második tiszai útján résztvéve, nyugodtan dolgozhatta ki a Tiszaszabályozásra vonatkozó memorandumát, mely nyomtatásban Pesten az 1846. évben jelent meg. Bármily érdekesek és értékesek is Paleocapa fejtegetései, az ő javaslatának szigorú végrehajtása csak félig oldotta volna meg a Tiszaszabályozás kérdését. A Tisza árvizeivel nemcsak azért volt baj, mert nagy területeket veszélyeztettek, hanem mert 2—3 hónapig is kint maradtak, a tavaszi árvíz néha megvárta a nyári árhullámot. A levonulás rendkívül hosszú időt vett igénybe. Ezt a körülményt nem vette eléggé figyelembe Paleocapa, aki az ő töltéseivel csupán az elárasztás ellen védte az árterületet. Vásárhelyi zsenialitása abban nyilatkozott meg, hogy ő előbb a medret akarta rendbehozni, hogy a nagyobb emésztőképességgel és gyorsabban vezesse le a vizet s ezért 101 átvágást javasolt közelebbeső töltésekkel, míg Paleocapa csupán 15 átvágást javasolt távoli töltésezéssel. Paleocapa tervének végrehajtása esetén az árvíz levonulási ideje alig rövidült volna s a hosszú ideig a töltések között tárolódó víz a töltések biztonságát veszélyeztette volna, végül is az árvízi lefolyás gyorsítása érdekében az átvágások igen jelentékeny szaporítása vált volna utólag szükségessé. Ha volt kezdetben baj a Tiszaszabályozásnál, az arra volt visszavezethető, hogy a végrehajtásban nem volt rendszer, a felső átvágások hamarább készültek el és fejlődtek ki, s ha netán néhány közülük felesleges is volt, ez az elv helyességén mitsem változtatott. Az idő igazolta Vásárhelyi elveinek helyességét. A szabadságharc után következő abszolút korszakról annyiban kell még megemlékezni, hogy az 1850. évben kiadott rendelet a mederszabályozást állami feladatnak, az ármentesítést az érdekeltek feladatának jelentette ki s ez az elv húzódik végig egész vízjogi törvényhozásunkon a legújabb időkig. Évszázadok árvízkárai után ezernyi akadály leküzdésével valósult meg a legnagyobb magyar s a legkiválóbb vízimérnök alapvető munkássága nyomán az Alföld ár mentesítése. Széchenyi álma, hogy az Alföld a magyarság bölcsője virágzó legyen, ha nem is teljesen, de megvalósult s talán látnoki szelleme titkon megérezte, hogy a Tiszaszabályozás, ármentesítés és lecsapolás nélkül ma egy napig sem állhatna fenn a Csonkaország. Hogy mégis vannak, akik azt hirdetik, hogy sivataggá tették, kiszárították az Alföldet, ez részben onnan is ered, hogy a mai nemzedék egy része már nem tud a régi nyomorult állapotokról, elméletekből indul ki s nem fárad odáig, hogy a múltak igazi képét megtanulja és megismerje ennek a nagy, felemelő hatású, minden részletében magyar nemzeti munkának értékét, amelyből az államkorCsonkamagyarország ármentesítő társulatainak ismertetése. 2
