Kenessey Béla: A csonkamagyarországi ármentesítő és lecsapoló társulatok munkálatai és azok közgazdasági jelentősége (MMÉE Vízépítési Szakosztálya Budapest, 1931)
Bevezetés. Írta Rohringer Sándor műegyetemi nyilv. r. tanár
15 A Vaskapu szabályozása a hajózást leginkább gátló sziklák robbantásával és vízalatti elkotrásával Vásárhelyi Pál vezetése mellett megindult s az 1833—1837. években sikeresen haladt, míg végül a természet akadályainál is nagyobb akadály, az emberek kicsinyes irigysége, a kormány közönye, a katonai hatóságok féltékenysége folytán a pénz lassan elmaradt s az utolsó 10,000 pengőforintot Széchenyinek sajátjából kellett kifizetnie. Amit az ő lánglelke csak óhajtott — a Vaskapu szabályozását —, azt későbben hálás nemzete meg is valósította. Annyi kicsinyes nehézség és mellőztetés után sem tört meg Széchenyi munkakedve, most már a Tisza-szabályozást — életének legnagyobb művét — tűzte ki célul. Az 1844—45. évi pusztító árvizek után elementáris erővel tört ki a tiszamenti vármegyék érdekeltségéből a Tisza szabályozása iránti követelés. A király Széchenyi István grófot nevezte ki tiszaszabályozási kir. biztossá és Vásárhelyi Pált rendelte ki melléje műszaki tanácsadóul. Ettől a királyi elhatározástól kezdve meg volt alapozva a Tiszaszabályozás és ármentesítés jövője. Az első úton, amelyet a Tiszán 1845 szeptember havában megtett, általános volt a lelkesedés és megmutatkozott a személye iránti bizalom. Rábeszélő képessége, egész egyénisége az ellenkezőket is legyőzte. Szerencsés gondolatnak volt mondható Széchenyi megbízatása, aki az egyenetlenkedő magyarok között egységet tudott teremteni, ami a további sikerek előfeltétele volt, mert nélküle a Tisza- völgy rendezésének kérdése talán még évtizedekig sem jutott volna előbbre. Tiszai útjáról ,,Eszmetöredékek különösen a Tiszavölgy rendezését illetőleg“' 1846 januárjában kiadott műve számol be s abban az egész Tiszavölgy összes vízi bajainak rendezését oly magas szempontból fogja fel, mint előtte senki s utána is nemcsak nálunk, de a világ hasonló technikai és gazdasági problémáinál is csak a legújabban elterjedt doktrínák alapján álló magas technikai képzettségű, nagy- látkörű emberek indulnak el olyan nézőpontokból, hogy egy nagy folyó rendezése és ármentesítése a folyó egész vízgyűjtőjére kiterjedő technikai feladat, mely elválaszthatatlan a gazdasági vonatkozásoktól. Ezért gondol Széchenyi a Tiszavölgy rendezésénél magának a Tiszának szabályozásán kívül a Tisza mellékfolyóinak, sőt egész vízgyűjtő területének rendbehozatalára, a kopár területek erdősítésére s azután a víz hasznosítására és az akkor is fátlan Alföldnek fásítására. A dunántúli vidékhez szokott szeme nem tudott megbarátkozni az Alföld ligetnélküli, fátlan síkságával és roppant vízterületeivel, de megragadta képzeletét a síkság hatalmas mérete, érezte, hogyha ezen a síkon nem tud gyökeret verni a magyarság, ha az továbbra is kultíválatlan, mocsaras, kultúrailag bizonytalan vidék marad, úgy a Dunántúl nem lesz elég annak a magyarságnak megtartására, mely a Kárpátok medencéjének problémájával meg tud birkózni. Technikailag és politikailag olyan feladatnak tekintette a Tiszaszabályozást,. melyben az egész Alföldnek, sőt az egész magyar nemzet fennmaradásának problémáját látta. A szabályozás technikai végrehajtásánál munkatársa volt Vásárhelyi Pál, akire a szabályozás elvi megoldása tekintetében bizton támaszkodhatott. Nehéz kérdésként csak egy maradt hátra s ez a szabályozási költségek biztosítása volt. Széchenyi rögtön átlátta, hogy az érdekek nem egyenlők, az egész szabályozást „közvetlen sem a kormány, sem a nemzet nem eszközölheti, mert sem egyiknek, sem másiknak, ha így lehetne mondani, nem ég a dolog eléggé a bőrére“, tehát
