Kenessey Béla: A csonkamagyarországi ármentesítő és lecsapoló társulatok munkálatai és azok közgazdasági jelentősége (MMÉE Vízépítési Szakosztálya Budapest, 1931)
Befejező. Írta Kenessey Béla ny. miniszteri tanácsos
104 mégis 36 métermézsa termést adott, holott ugyanakkor a hajdúmegyei termésátlag 5—6 mázsa volt. Tehát a talaj vízkészlete elegendő volt ahhoz, hogy rajta a tengeri a majdnem száznapos esőtlen állapotot nemcsak kibírja, hanem még olyan termést is adjon, ami a megyei átlagot körülbelül hétszeresen felülmúlta. Hivatkozhatom az őszi és téli talaj munkákra, ezek mellett a nedvességet a lehetőség szerint konzerváló dry-farming művelési módra, ami hogy eddig jobban nem terjedt el, gazdáink konzervatizmusán múlik. Az előbb említett felszínporhanyításnak arról az üdvös hatásáról, amely szerint a mélyebb talajrétegek vízkészletét valósággal konzerválja, dr. Kerpely Kálmán tartott 1910 március 23-án az OMGE földmívelési és növénytermelési szakosztályában igen érdekes és értékes előadást, aminek tanulságait gazdáink még ma is alig-alig hasznosítják. Hogy a kötött talajok mennyire makacsul tartják meg a nedvességet, arra a németek végeztek kísérletet. Nevezetesen ilyen, a felszínig teljesen vízzel telt talajba 130 cm mély csatornát ástak és annak két oldalán csinált fúrásokban állandóan figyelték a vízszín süllyedését. A kísérlet eredménye az volt, hogy az ároktól jobbra és balra 7—7 méter távolságban a víz színe 30 nap alatt csupán 30 cm-t apadt. Azt hiszem, ez a példa elég világosan beszél és igazolja, hogy az adott viszonyok mellett az alföldi talajok kiszárításától, vagy éppen túlzott kiszárításától tartani nem lehet és nem is kell. Igazolják ezt azok a belvízcsatornák is, amik mellett meglévő mélyedések vizeit csak a nap szívja fel. A belvízlevezetésektől merőben különbözik a lecsapolás, az a kultúrtechnikai beavatkozás, aminek célja a talajéletet, a gazdának ezt az ingyenes és teljességgel önzetlen munkatársát károsan befolyásoló testvizek feleslegének a talaj élet ked- vezőbbététele érdekében való eltávolítása. Amíg tehát a belvizek levezetése minden talajjavítási cél nélkül történik, addig a lecsapolás célja határozott talajjavítás. A belvizeket kötött talajokról is le kell vezetni, a talajjavító lecsapolást pedig csak olyanokon lehet megcsinálni, amik a vizet kellő módon átengedik, tehát, megfelelő áteresztő természetűek. Hogy nemcsak a laikus közönség, de még sokszor a nem kellően avatott mérnökök sem mindig tudnak különbséget tenni a kettő közt, annak bizonyára oka a kifejezések rugalmas és félreérthető volta. Ennek a könnyen való félreértésnek kiküszöbölése érdekében most már a következőket kell elmondanom, amiben az angol nyelvhez folyamodom. Ugyanis a magyarban hiába mondom az egyiket le-, a másikat elvezetésnek, hiába hívom segítségül a német nyelvet, mert a Wasser- Ableitung és a Wasserabzug hasonlóan egymáshoz közel eső fogalmak. Az angolban to drain annyit tesz, mint valamely test belsejében meglévő nedvességet fokozatosan, esetleg cseppekben levezetni, a testet a felesleges nedvességtől megszabadítani, azt átvitt értelemben nedvességmentesítem. Ezért mondja az orvosi tudomány is az emberi testből (mély sebekből) a káros nedvességeket, nyirkokat levezető fémcsöveket is drainnek. Mivel pedig a drain nálunk általában ismert fajtájának : a csődrainnek, magyarul az alagcsövezésnek vagy talajcsövezésnek működése a talaj megfelelő áteresztőképességéhez van kötve, s mert a talajjavító lecsapolás hatása a megfelelő áteresztőképességű talajokban tökéle-
