Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)
VII. Magyarország gazdasági és népességi viszonyai a török hódoltság idején (XVI–XVII. század)
meggyorsítva eliszapolódásra, elmocsarasodásra vezetett. De a természetes geológiai átalakulást az ember nemcsak közvetve gyorsította meg, hanem közvetlenül is; a hordalékot felfogó malomgátak építésével, várainak, telepéinek védelme érdekében hatalmas területek céltudatos és tervszerű elvizenyősítésével. Egész országrészeken, ahol eddig az ember érdeke a vizek megfékezése, művelésre alkalmas területek nyerése és védelme volt, ahol az erdők mikroklímát is szabályozó védő hatása érvényesült, szabaddá váltak a természet erői: az aszály és a víz vált úrrá. A peremvidék és főleg a Dunántúl lapályos völgyeit és az egész Alföldet a szint- különbségektől és az évszakoktól függően aszályos legelők, füves puszták, bozótok, szikek, homokbuckák vagy ártéri rétek, vizenyős laposok, lápok, mocsarak, nádas fertők foglalták el.12S Így süllyedt vissza az Alföld népességi és gazdasági viszonyait illetően egy kereken félezredévvel korábbi vagy talán még annál is primitívebb fokra: az ősi ridegpásztorkodás, sőt a pákászság (amely a XIX. század végéig fennmaradt!), halász-vadász-gyűjtö- gető életmódjának szintjére, anélkül azonban — és ezt nem lehet eléggé hangsúlyoznunk —, hogy a táj átalakulása: a vízrajzi viszonyok, talajviszonyok, növényföldajzi viszonyok, sőt a növénytermesztés Szempontjából döntő klimatikus (mikro- és mezoklíma) viszonyok megváltozása miatt meg lettek — maradtak! — volna a természeti, materiális előfeltételei egy, a középkorihoz hasonló és gyors felemelkedésnek.126 A török kor pusztítása olyan mélyreható volt, hogy nemcsak a társadalmi-gazdasági viszonyokat, a termelőerőket, hanem a termelés természeti tényezőit, előfeltételeit is nagyrészt szétrombolta. A magyar medence török hódoltság alatti része gazdaságföldrajzi képének alakulásában mutatkozó egy-két pozitív vonás távolról sem tudta ellensúlyozni a fejlődés káros tendenciáit: a megmaradt néhány vár és város s a khászbirtokok központjainak fejlett kertgazdálkodása, g környékükön meghonosodott rizskultúra csak oázisszerű szigetecskék voltak a keleti sivatagokra emlékeztetőén lakatlan sivár pusztákon. Ezektől a sivatagoktól, — amelyeken már a futóhomok szélfújta buckái is megjelentek, — szinte csak járhatatlan mocsárrengetegei, nádasai különböztették meg. Még az alföldi pásztorkodás egyoldalúvá válása is a talajviszonyok és az egész táj átalakulásának hatását mutatta: a takarmányozás szempontjából legigénytelenebb, a vizesrétet kedvelő s még a mocsarat is megúszó ridegmarha tartása lett az alföldi szilaj pásztorok fő foglalkozása.127 72
