Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)

V. Vízierőhasznosítás – vízimalmok

/

malmot cölöphöz, malomszeghez kötötték, tehát nem tudtak vele kimenni a mély vízre, a folyó sodrára sem.105

A vízimalmok fontosságát és elterjedtségét bizonyítja, hogy számos esetben építettek olyan malmot is, amely csak áradások idején, tehát időszakosan, működött. (Ld. a Hármaskönyv idézett, s a malmokról szóló részeit. 44. lap.) ».. . Habetur molendinum — quod saltern veris tempore, cum nives disolvuntur et imbres ca- dunt vertitur, alias fere per totum annum stat« — mondja egy 1576-ból való okirat. »Van malom, mely legalább tavasszal, amikor a hó elolvad és eső esik, forog, egyébként csaknem egész évben áll.« (Ezeket sokszor pokolidő, illetve felhőt kiáltó malomnak nevezte el a nép.) A nem állandó vagy kis vízhozamú vízfolyások hasznosíthatása, a malom üzemidejének meghosszabbítása érdekében került sor a kisebb-nagyobb víztárolók létesítésére, malomgátak, zúgok vagy egyéb terelőművek építésére. A vizet sokszor napokig gyűjtötték a tárolókba s mikor elég gyűlt össze, akkor eresztették rá a malomkerékre. A kedvezőbb körülmények között létesült víztárolókat sokszor mint halastavakat is hasznosították, vagy fordítva a mesterséges halastavak felesleges vizét vezették rá a malmokra. Herman Ottó több ilyen »tómalmot« ismertet XVI —XVII. századi oklevelek alapján a Mezőségről. Az egyik 1597-ből való oklevél szerint »Ezen halastavon vagyon három feolliöl czapo kerek malom . ..« Ezek az első emlékeink a többoldalú, komplex vízhasznosítással kapcsolatban.

Meg kell emlékeznem azokról a malmokról is, melyek vizét ugyan külön csatornán vezették a folyóból a malomhoz, de az elhasznált víz elvezetéséről már nem gondoskodtak, hanem azt a rétre bocsátották öntözés végett. (Pokolmalmok vagy csergemal- mok.)100

A vízimalmok azonban nemcsak gabona őrlésére szolgáltak, egyéb ipari célokra, különböző növények és ásványok törésére, darálására és zúzására is felhasználták a vízierőt, már a középkorban is, mint erről írott források tanúskodnak.

Az ilyen ipari malmok közül a kölyük vagy kalló malmok részben a nyilas zúzómű, részben az ütő (hámor) elve alapján működtek. Az előbbieket kizárólag vízierő hajtotta, oly módon, hogy a vízikerék tengelyének fogai bütykös cölöpöket ún. nyilakat emelgettek fel, melyek aztán leesve, súlyukkal és esésükkel (tehát mozgási energiájukkal is) összezúzták az alattuk levő tányér vagy serpenyő tartalmát. A később elterjedt ütő, vagy hámormalomnál a nyilakat derékszögben megtört kalapácsszerű zúzómű helyettesítette. Ilyen elv alapján működtek a csertörő, kásatörő, kender61