Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)

II. A honfoglaló magyarság gazdasági élete

szervező erő hatására az egyre fejlődő mezőgazdálkodással, gyümölcs-, szőlő- és kertgazdálkodással.

Magyarország középkori gazdasági életének fejlődésében azonban volt egy mozzanat, mely a római korhoz viszonyítva, kevésbé előnyös változást jelentett. Ugyanis míg a rómaiak idején a mezőgazdasági terület térhódítása egyaránt irányult az erdők, mezők és a mocsarak ellen, most — társulva a pásztorkodó állattartás fokozásával — a legkisebb ellenállás irányában kizárólag az erdők ellen fordult. A nyugati germánoknál és az északi szlávoknál kialakult erdőirtás — az égetés! — a leigázott szláv néptöredékek és a betelepített szerzetesrendek hatására vált általánossá. A termőterületeknek ilyen gyarapítása azonban a mi — a nyugati erdős területeknél lényegesen csapadékszegényebb — körülményeink között egy bizonyos határon túl vészes következményekkel jár: az erdő és a pusztamező övezet határán, ahol a puszta és az erdő állandó harcban áll, az erdőirtás hatása állandósul s a magasabb rendű növényzet, az erdő helyét a puszta foglalja el. Az alapvető éghajlati tényezők, a makroklíma hatására állandósult új növényformáció aztán természetesen a mikroklíma, majd a mikroklíma nagyobb területekre kiterjedő megváltozása, a mezoklíma átalakulásával jár. Az erdőknek a klímát kedvezően befolyásoló korábbi hatása megszűnik s teret nyit a szélsőséges kontinentális éghajlati tényezők érvényesülésének: a talajhőmérséklet ingadozásának, szélsőségességének, a szélvédettség megszűnik és — mindkettő közös hatására — növekszik a párolgás, csökken nemcsak a levegő páratartalma, hanem a talajnedvesség is.70 Különösen tapasztalható ez az ország középső részén, a kunság által megszállt területeken — a Kis- és Nagy-Kunságnak ma is közismerten az ország legfátlanabb vidékén, ahol pedig a XIII. században a kunok letelepedésére vonatkozó szerződés szövege szerint is még terjedelmes erdők álltak. Ügy látszik, hogy az érdő és a pusztamező korábbi ősi, tehát természetes — de labilis! — egyensúlyát megbontó kun települési (kunsági) góc volt az a csatatér, ahol először, már a középkor végén, győzött a puszta az erdő felett. A török hódítás, majd az utána következő német felszabadítás erdőirtó rablógazdálkodása ennek a terület- • nek kiterjesztésével tette egyeduralkodóvá a »pusztát« a XVIII. század magyar Alföldjén.711

Az erdők kiirtása — ha csak az Alföldnek egyharmadát vesz- szük is ilyen erdőirtásos területnek, akkor is ■— jelentős hatást kellett gyakoroljon az Alföld vízrajzára. Az erdőknek a víz körforgásában, a talajok vízháztartásában, a lefolyási tényező csök38