Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)
II. A honfoglaló magyarság gazdasági élete
a Tisza völgyében létesített téli szálláshelyek: folyómenti-ártéri szénagyűjtő raktárak, halásztelepek voltak. (Északtól Délig, Miskolcitól Bathandig és Nyugattól Keletig: Tasstól és Solttól Gyula- fehérvárig ezek a telepek szinte kivétel nélkül mind folyók mellett vagy az ártér peremén keletkeztek.)69 Ezek voltak a szervezett gazdasági élet első gócpontjai az Alföldön. Magyarország középkori gazdaságföldrajzi képe lényegében a pannóniai római kor tájképének újjáéledését jelentette — természetesen a megnövekedett népesség igényeinek megfelelően gazdagabb formában és nagyobb méretekben. Jellemzői a pannóniai korban kialakult ekés művelés, váltógazdaság, mely az égetéses gazdálkodás körülményei között fejlődött ki s már a Ka- rolingok idejében kettős, majd hármas vetésforgóvá alakult (ez a középkor legjelentősebb mezőgazdasági vívmánya, kiegészítője a mesterséges trágyázás), valamint a gyümölcs-, szőlő- és kertgazdálkodás (ez viszont a mediterrán, illetve a római kultúra fő eredménye, európai öröksége) felvirágzása. Persze, ez a tájban is alakító munkát végző kultúra, főleg kezdetben, részben alacsonyabb szintű volt, mint a római kor kultúrája: hiányzott az ipar és a kereskedelem, a városok városi jellege (kő- és téglaépítkezés, vízvezeték, központi fűtés, kövezett utak stb.), és nem utolsó sorban hiányzott egy ideig a vízimunkálatok természetalakító munkája. Másrészt azonban a növekvő népesség szükségleteinek megfelelően az egészben véve magasabb termelékenységű, fejlettebb, intenzívebb mezőgazdaság a középkor végén már a természet sokkal nagyobb arányú átalakításával járt, mint amire a római kor képes volt. A legdöntőbb változást — István király államszervező munkájának eredménye — az új államtest kialakulása jelentette, mely egységesítő hatásával, új központjaival, kereskedelmi útvonalaival s legfőképpen a behívott szerzetesrendek gazdasági nevelő munkájának felhasználásával az egész országra kiterjesztette ezt a kultúrát, rövid egy-két évszázad alatt lebontotta a nyugati mezőgazdasági tájak és a keleti pusztai pásztorterületek közti éles gazdaságföldrajzi határvonalat. Ahogy a Dunántúl ligeterdő övezeteiben a magyarság pusztai ridegállattartásának az itt talált, s a germán és szláv népeknél ismeretes ún. erdei állattartásnak keveredéséből egy új, változatosabb állattenyésztés alakult ki, mely sertéstenyésztéssel az erdőket is hasznosította, s amelyben a korábban jelentéktelen istállózó állattartás egyre nagyobb szerepet nyert, ugyanúgy egészült ki a Tisza-völgy túlnyomóan pásztorkodó—halászó gazdasági tevékenysége is, az előbb említett társadalmi és gazdasági 37
