Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)

II. A honfoglaló magyarság gazdasági élete

törzse a Szamos völgyét és a Nyírséget, míg a Kabarok törzse a Tisza északi lapályát, a Buda—balatoni törésvonal legészakibb szakaszát Tokajig, valamint a Tisza két partját szállta meg. (Ez a tény is, hogy ti. a Hortobágy és a Nyírség területe kívül esett a törzsek szálláshelyének határain, arra enged következtetni, hogy e területek jó része valóban erdő volt.)

Ä törzsfők és nemzetségfők szálláshelyei, az egyes nemzetségek települési területeinek központjai (az ún. téli szállások) legtöbbször a mocsarak vagy folyók szigetein épült földvárak, mocsárvárak voltak. Védőtöltéseik, melyeket a történeti források és nyomukban a történetírás (félreértve rendeltetésüket) silány építményeknek neveznek, nem annyira hadászati megfontolásokból készülhettek, mint inkább a telephelyek és a velük kapcsolatos szénaraktárak árvédelmére szolgáltak. (Nagyságuk pár száz métertől pár kilométeres átmérőig terjedt.) Véleményem szerint tehát a hazai vízi építkezések kezdeteit ezekben a nomád pásztornépek (pl. avarok) és a szláv népek által egyaránt már korábban is ismert földvárakban kell látnunk.87

A településekkel kapcsolatban — egyes történészek véleményével szemben — rá kell mutatnom arra, hogy a törzsek, sőt még a nemzetségek telephelyeit sem a folyók választották el egymástól, amint ez a települések térképéről kiderül. Még a mezők sem szerepelhettek gyepűkként, hiszen mindkettő gazdasági érték, illetve hasznosított terület volt.68 A letelepedés idején még nyáron túlnyomóan pásztorkodó, télen halászó magyarság számára ilyen határsáv szerepe csak az akkor még nem hasznosított erdőknek és mocsaras, nádas területeknek, lápoknak lehetett. Ezekből a senki földjeiből alakultak a királyi birtokok és hasadtak ki a későbbi adománybirtokok, az egyházi uradalmak, a majorok, a szerzetesrendek monostorai, melyek — mint az írott emlékekből kiderül — valóban túlnyomóan erdőirtásokon, lecsapolt mocsarak helyén keletkeztek.

Figyelemre méltó továbbá, hogy a telephelyek zöme a szántóföldi termelésnek a ligeterdő övezetben kialakult oázisszerű foltjain, a történelem folyamán már korábban, talán még a rómaiak idején, kialakult települések helyén volt. Ennek oka,, hogy a termelés akkori szintjén nem annyira a föld, mint inkább a földet megművelő munkaerő, a leigázott szláv népek jelentették a hódító törzsek szá» mára a »vagyont«, természetesen az éppen olyan fontos állatállománnyal együtt. A mezőgazdasági telepeket hatalmas gyűrűben körülfogó földnek csak mint legelőnek volt gazdasági értéke. A telephelyek másik típusa, a gazdaságilag »fejletlenebb« területeken,

36