Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)
XII. A reformkor vízügyi programjának előkészítői: Vedres István és Beszédes József
ban a mezőgazdaság érdekében álló — tevékeny beavatkozásnak tekintették. Írásaikban éppenúgy foglalkoztak az éghajlati és a talajviszonyokkal, mezőgazdasági termelési kérdésekkel, mint ahogy a nemzetgazdasági, szociálpolitikai, sőt a munkájukat érintő jogi problémák sem voltak ismeretlenek előttük. Ennek a sokoldalúságnak, szinte három életre is elegendő tevékenységnek csaknem hihetetlen példáját mutatja Vedres István. Mint szépíró — költő és színdarabíró — a magyar nyelvművelés korának nem jelentéktelen s a kortársak által is elismert alakja volt. Baráti köréhez tartozott Dugonics András, az Etelka szerzője (egyébként ugyancsak mérnök-matematikus, a Tudományegyetem tanára), a nyelvművelő Révai Miklós s az első magyar színtársulat alapítója Kelemen László. A felvilágosodás és a haladás eszméit tükröző egyes sorait még ma is idézik: »A tudományokban erő van s hatalom«... Még jelentősebb gazdasági és mezőgazdasági irodalmi tevékenysége. E tekintetben nem igen marad mögötte a kor legkiválóbbjainak, a nagyhírű Rumy Ká- rolynak és Pethe Ferencnek, a kor világlátott magyar mezőgazdáinak. A futóhomok megkötése terén végzett gyakorlati tevékenysége úttörő jelentőségű volt (jellemző, hogy ezt is saját birtokán kellett megkezdenie, s már csak az eredményekkel sikerült meggyőznie a városi tanácsot annak hasznosságáról), erről írt munkája »A sivány homokság haszn álhatása« pedig e tárgykörben a kor legkiválóbb és úttörő alkotása. Vedres az erdősítési munkálatokat — talán Tessedik szikjavító tevékenysége hatására — 1789-ben kezdte meg saját földjein, majd a következő évben a Kistelek határában levő városi földek füzesítésével folytatta. A városi tanácshoz 1795-ben benyújtott erdősítési tervében már több éves munka tapasztalataira támaszkodhatott, a nagyobb arányú munkát azonban csak 1806- ban kezdhette meg a csengelei határban 200 000 nyárfa, 80 000 fűzfa és 140 db akáccsemete ültetésével. Lehetetlen meghatódás nélkül olvasni javaslatait, amikor arról beszél, hogy a házasulandó ifjaknak bizonyos számú általuk ültetett fát kelljen kimutatniuk, vagy hogy a polgárjogot faültetéshez kell kötni. És valóban tiszteletet érdemel az a városi tanács, mely ezt a javaslatot elfogadta, s 1799. márc. 26-án elrendelte, hogy »minden gazda esztendőnként 100 db fát az inzsenér (városi mérnök, azaz Vedres István) által kimutatandó helyen tavasszal mindjárt, vagy ősszel a közjó hasznára ültetni tartozzon«. Érdeme az ország első erdőhivatalának »erdőinspektorságá- nak« megszervezése is (1804), s Szeged, illetve Vedres István az 110
