Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)

XII. A reformkor vízügyi programjának előkészítői: Vedres István és Beszédes József

úttörő a futóhomok megkötése, a legelők védelme és a korábban terméketlen területek hasznosítása terén is. Utána hamarosan egyre többen foglalkoztak a kérdéssel; Székely Lajos 1804-ben a Duna—Tisza közi hátság homokjainak fásítását javasolta, 1807- től pedig a helytartótanács által támogatott Witsch Rudolf kamarai mérnök foglalkozott e kérdéssel. Az erdősítés iránti érdeklődés általánossá vált, Ferenc császár 1807-ben szervezte meg az erdészeti fakultást a selmeci akadémián, az országgyűlés pedig az 1807. évi XX. tc.-ben intézkedik »A futóhomokos közhelyeken erdők plántálásáról«. Így amikor 1825-ben Vedresnek a végzett munkáról beszámoló »A sivány homokság használhatása« c. munkája megjelent, már nem keltett olyan nagy figyelmet, mint amilyent megérdemelt volna: úgy tűnt, mintha nyitott kapukat döngetne, s a kortársak közül kevesen tudták, hogy a kezdeményezés Vedres érdeme. *

Legnagyobb hatású a gazdasági-vízügyi irodalmi tevékenysége volt. 1805-ben, jelent meg »A Tiszát a Dunával összekapcsoló új hajózható csatorna...« c. közgazdasági jellegű értekezése, mely az építendő csatorna gazdasági jelentőségét ismerteti. Az amúgy is három irányú víziút találkozásánál épült Szeged *— mint kereskedelmi, közlekedési és ipari központ — fejlesztését kívánja szolgálni a csatornatorkolat Szeged mellé helyezésével, az országos gabonatárház, télikikötő és hajógyár építésével. Hasonló közraktárakat javasol felállítani Pesten és Komáromban is. (Szeged ugyanis a XVIII—XIX. század fordulóján még az ország hajó és vízimalomépítésének egyik legjelentősebb központja volt.) Két évvel később jelent meg — a csatornaépítés kérdéséhez, illetve általában az ország gazdasági fejlődését előmozdító közmunkák elvégzéséhez, nemkülönben műszaki és tudományos intézmények létesítéséhez kapcsolódó — »Egy nemzeti jószág« c. műve, mely a nemzeti bank gondolatát s általában Széchenyi »Hitel«-ének eszmekörét veti fel — Széchenyi előtt egy negyed századdal! »Jöjjön minden mozgásba, s az országnak javai, termesztvényei, csinálmányái egyenlőképp szétosztódnának.« A rendi nacionalizmus szellemének fénykorában egy független, európai kultúrájú nemzetállam álomképét rajzolja fel: a rendeknek 25 millióit kellene »nemzeti jószágként« összeadniok, mely összeg az országban forgatva 25 év alatt megkétszereződnék, s belőle országutakat, csatornákat, a tudomány, mezei gazdaság emelését célzó intézeteket, falusi iskolákat, technikai főiskolákat stb. lehetne építeni. . .184

Másik nagyobb szabású csatorna-, illetve vízépítési terve a tiszántúli árapasztó csatorna (és öntözőcsatorna) terve, melyet

1X1