Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)
XI. Magyarország gazdasági viszonyai a XVIII–XIX. század fordulóján
junktúra a gazdasági fellendülés lehetőségeinek felcsillantásával s a dekonjunktúra a gazdasági körülmények eddig szintén nem tapasztalt romlásával elviselhetetlenné tette a nemesség számára a világosan felismert gazdasági kiszolgáltatottságot, elmaradottságot, az osztrák elnyomást, illetve az osztrák birtokosok és az osztrák tőkések érdekeit szolgáló Habsburg-uralmat. Ugyanakkor felébresztette a magyar uralkodó osztályok legjobbjainak gazdasági érdeklődését és érzékét is, s így most már — az eresztékeiben lazuló monarchia minden változástól rettegő vezetőivel szemben — éppen a nemesség egyre szélesedő rétege lépett fel nemcsak a nemzeti függetlenségi törekvések, hanem a társadalmi— gazdasági reformok képviselője, követelőjeként is. Ebben természetesen oroszlánrésze volt a nemzeti öntudatot felébresztő tudományos és szépirodalom fellendülésének, azok művelőinek is. Köztudomású, hogy ennek a reformmozgalomnak eszméit, célkitűzéseit, programját Széchenyi István, a kor kiváló gazdaságpolitikai zsenije fogalmazta meg, megteremtve a korábban elszórtan, elszigetelten felbukkanó felismerések, gondolatok leghatásosabb szintézisét.173 Ennek a szintézisnek lehetőségét pedig elsősorban az a felismerés biztosította, hogy »a magyar birtokos szegényebb, mint birtokához képest lennie kellene«; hogy egész tragikus történeti fejlődésünk, társadalmi rendünk miatt az ország szegényebb, nemzeti jövedelmünk, életszínvonalunk alacsonyabb, mint amilyennek természeti adottságaink, lehetőségeink mellett lennie kellene. Világosan felismerte, hogy az ország ereje gazdasági—műszaki (tudományos) színvonalától függ, hogy Ausztriának az anyagi túlsúlyon alapuló elnyomásával szemben csak megfelelő anyagi erő megteremtésével vehetjük fel a küzdelmet. Ezért állította tevékenysége középpontjába a gazdasági szervező munkát, szorgalmazta az ország anyagi erejét növelő beruházásokat, vízi utak, hidak, utak, malmok, hajógyár építését: igyekezett megteremteni a polgári átalakulás és fejlődés gazdasági alapjait. E program realitását, időszerűségét meggyőzően bizonyítják a termelőerők alapvető jelentőségű fejlődésének legszembetűnőbb — gazdasági és népesedési — mozzanatai, illetve megnyilvánulásai. Említettem, hogy az ország termelőerői a XVIII. század negyedik negyedére lényegében regenerálódtak, amit mutat az is, hogy az ország népessége 1720-tól 1785-ig 2,5 millióról 7 millióra emelkedett. (Az emelkedés 180% ugyanakkor, amikor Európa össznépessége az egész XVIII. század folyamán csak 45%-kal nőtt: 130 millióról 188 millióra!) Hasonló fejlődést tapasztalhatunk a századfordulón és a reformkorban is. Az ország lakossága 1842104
