Károlyi Zsigmond (szerk.): A szegedi árvíz 1879. (Vízügyi Történeti Füzetek 1. Budapest, 1969)

Dr. Lászlóffy Woldemár: Az árvíz hidrológiai szempontból

amennyivel az 1879. évi árvíz a 2 év előttinél magasabbra hágott. De méginkább része volt benne annak, hogy a töltések hosszabb ideig voltak kitéve a víz nyomásának, mint akkor: anyaguk jobban átázott, ellenállásuk csökkent. 3. Szeged veszélyeztetett helyzete A tiszai védvonalaknak számos veszélyeztetett pontja van. De szegedi szakasza kiváltképpen közéjük tartozott. Több okból: 1. a város alatti Tisza-szakasz átvágásai nem fejlődtek ki; 2. az árvízi meder a városban és alatta több helyen igen szűk volt, és 3. a Maros közvetlenül a város felett torkollik be. Mindhárom tényező hozzájárult az árvízszint jelentékeny helyi felduzzasztásához. Az átvágások célja a folyó pályájának megrövidítése és ezzel az árhullámok levonulásának meggyorsítása volt. A Szeged alatti szakaszon a torkolatig előirányzott 13 átvágás közül azonban 1879-ig csak egyetlen egy érte el célját, míg a többi nem fejlődött kellőképpen.

1 Amíg a felsőbb szakasz átvágásainak gyorsabb fejlődése folytán a Felső-Tiszának a Szamos és Bodrog vízével bővült árhullámai gyorsabban vonultak le, mint azelőtt, a Tokaj, és különösen a Szeged alatti szakaszon megrekedtek, itt tehát az árvízszint megemelkedett. A töltések egymásközti legkisebb távolságát a tervezők 300—400 ölben (5ó0—760 méter) javasolták felvenni. Természetes parti magaslatok, építmények vagy egyéb okok miatt azonban ezt a távolságot sok helyen nem tartották be. Másutt hídhoz, ill. révhez vezető úttöltés szűkítette le a hullámteret. Voltak a folyóparthoz túlságosan közeli, régi töltések is, amelyeket költségkímélésből meghagytak. Szegeden a várbástya (Rondella) és Újszeged közt csupán 80 öl (~150 m) volt a távolság, és a városon alul csak 200 ölnyire (^380 m) voltak egymástól a töltések. Törökkanizsánál is 100 ölre (190 m) szűkült le a meder, és hasonló volt a helyzet Zentánál. A Felsőtorontáli Társulat bal parti töltése hosszú szakaszon haladt szorosan a part mellett. Mindezek a szűkületek olyan szakaszon gátolták az árhullámok szabad lefolyását, amelyen a meder a korabeli becslések szerint az árvíznek csupán 25%-át bírta emészteni. A Szeged városánál levő szűk szelvény duzzasztó hatását egymagában 50 cm-re becsülték, de visszahatott a városig a lejjebb fekvő szorulótok együttese is. A helyzet súlyosságára élesen rávilágít a 4. ábrán bemutatott két mederszelvény összehasonlítása. Beszélnünk kell végül a Maros-torkolat hatásáról is. A folyó közvetlenül 1. Az átvágások úgy készültek, hogy a tervezett meder helyén 4—8 öl (8—15 m) fenékszélességű ún. „vezérárkot" ástak, amelynek kiszélesítését és kimélyítését a víz erejére bízták. Szeged felett, de különösen a Tokaj feletti nagyobb esésű szakaszon a víz munkája természetesen eredményesebb volt.