Károlyi Zsigmond (szerk.): A szegedi árvíz 1879. (Vízügyi Történeti Füzetek 1. Budapest, 1969)
Dr. Lászlóffy Woldemár: Az árvíz hidrológiai szempontból
1. A Tisza-szabályozás nehézségei Nehéz és méreteiben rendkívüli feladat volt a Tisza szabályozása. Nem csoda, hogy végrehajtását, főleg kezdetben, balsikerek kísérték, amelyeket a szegedi katasztrófa tetőzött be. E balsikerek okai szerencsétlenül összejátszó földrajzi, történeti, társadalmi és műszaki tényezők voltak. A Tiszavölgy földrajzi arculata hatalmas lapos teknőre emlékeztet, amelyen keresztül az Alföldet szegélyező hegységekből tavasszal lezúduló víztömegek igen lassan vonulnak le. Az eleinte kezdetleges árvédelmi művek így könnyen áldoztul estek az árvizek hosszantartó ostromának. A történeti tényezők sem alakultak kedvezően. A Tiszavölgyi Társulat megalakulásakor, 1846-ban, már több helyen voltak gátak, amelyeket költségkímélésből nem mindig szerencsés vonalvezetésük ellenére is megtartottak; de különösen megszenvedte a nagy mű végrehajtása a munkálatok vezetésében beállott többszöri változást: Vásárhelyi Pál 1846. évi halála, majd a szabadságharc bukása és a kiegyezés után. A társadalmi erők gyakran nagyobb súllyal játszottak közre a töltések vonalvezetésének megállapításában, mint a műszaki megfontolások. És a munkálatok sorrendjét sem lehetett hozzájuk igazítani, hiszen a Felső-Tisza mentén nagyobb területen pusztítottak a Tisza árvizei, mint lent Csongrádban vagy Bács megyében. Műszaki szempontból további nehézséget jelentett, hogy nem lehetett előre látni milyen mértékben fog megemelkedni a töltések kiépítése következtében az árvizek szintje. A töltések ezért általában gyengéknek bizonyultak. Több helyütt kellő hozzáértés nélkül épültek. Végül az árvédekezés gyakorlata kialakulatlan, kezdetleges és alkalomszerű volt. 2. A munkálatok hatása az árvizek szintjére A szerencsétlen körülményeket tekintve nem csoda, hogy sokáig nem múlt el árvíz gátszakcdás nélkül. A»nnál is inkább, mert ahogy előrehaladtak a munkálatok és erősödtek a gátak, fokozatosan emelkedett az árvizek szintje, és növekedett a töltéstestekre ható víznyomás. Az a gát, amely egyik alkalommal még ellenállt a víz ostromának, a következő, esetleg tartósabb árvíz idején már gyengének bizonyulhatott. Amíg a szabályozás előtti legnagyobb árvizek a szegedi vízmércén 600—640 cm magasak voltak, szintjük 1879-re fokozatosan 806 cm-re emelkedett, és gátszakadás nélkül minden bizonnyal elérte volna a 815—820 cm-es magasságot. Lehetséges, hogy Szeged pusztulása egyrészt azon a 11 cm-en múlott,
