Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja III. rész, A vízgazdálkodás eredményei 1945-1975-ig. (Vízügyi Történeti Füzetek 10. Budapest, 1976)
2. A „Tiszavölgy rendezésének" befejező szakasza
„A duzzasztók beépítése természetesen forradalmi változást jelent a Tisza lefolyási viszonyaiban." 45 Az egyes duzzasztó mű vek ugyanis 100 millió m 3-es nagyságrendű víztömegeket tartanak vissza: a Kiskörei Vízlépcső hatalmas Tározó-tava 300— 400 millió m 3 , a Csongrádi Vízlépcső pedig 180 millió m 3 vizet tároz. Ez szükségszerűen (és elsősorban a bögék mentén) közvetlenül befolyásolja a folyamszabályozás (a meder és partbiztosítás) valamint az árvízvédelem helyzetét és feladatait is. És mert hatásterületük a kiépülő öntözőrendszerek révén sok százezer hektárra rúg — valósággal megváltoztatva azok vízrajzi viszonyait — alapjaikban érintik a vízrendezés feladatait, a vízrendezési művek fenntartásának, és fejlesztésének mikéntjét is. 50 Megváltozik a folyó hordalékmozgása és jégjárása is: a duzzasztók felett több lesz az iszaplerakódás és hamarább indul meg a jégképződés, sőt esetleg jégtorlaszok is kialakulhatnak. Egyes területeken pedig, várhatóan, megemelkedik, tehát ellenőrzésre és szabályozásra szorul a talajvíz szintje is.