Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja III. rész, A vízgazdálkodás eredményei 1945-1975-ig. (Vízügyi Történeti Füzetek 10. Budapest, 1976)
6. Összefoglalás (Tanulságok és feladatok)
századi másodvirágzása ellenére) szinte feledésbemerült szőlős- és gyümölcsöskertek kialakulásában. (Ezeket ugyanis, részben az ősi galéria-erdőket is kiszorítva, mindig az ártérperemi lejtőkre telepítették, hogy hasznosíthassák a kedvező páradús mikroklímát, sőt — pl. a dohánykertészetben — az öntözési lehetőségeket is.) E vízben gazdag területen belül is — a Sárrét és a Jászság egyes részei mellett — a legtöbb állóvíz a hatalmas hevesi és az alpári medencében volt, ahol egymást érték a XI—XIII. század óta hasznosított halasok — rétekkel, legelőkkel övezve. Mai vízgazdálkodási tervezésünk lényegében ezeket a természeti (a népi gazdálkodás által rég felismert és hasznosított, csak az árutermelés követelte tájrendszerváltás óta feledésbe merült), de ma is páratlan lehetőségeket kínáló adottságokat használja fel, illetve kívánja hasznosítani — a kiskörei és az alpári tározó, valamint a sárréti és a tervezett jászsági vésztározók kialakításával. De hasonlóképpen a természetadta példát mintázza, és annak ősi gazdasági hasznosítását követi a jászsági és kunsági öntöző főcsatornák és csatornák hálózata is! Természetesen a történelem dialektikájának — vagyis korunk lehetőségeinek és technikai színvonalának — megfelelően: magasabb szinten „reprodukálva", vagyis kibővítve, sőt megsokszorozva gazdasági hasznosításuk lehetőségeit, tökéletesítve eszközeit és módszereit. II. A RENDSZERES SZABÁLYOZÁSOK KORA (1846—1944) A Közép-Tiszavidék gazdasági fejlődésének megalapozásában a címben jelzett 100 év — vagyis a kapitalista árutermelés kialakulása — folyamán a korábbiakhoz hasonlóan alapvető, de jellegében teljesen eltérő szerepe volt a vízimunkálatoknak. Az ősi naturális gazdálkodás és az árutermelés harcából itt is az utóbbi került ki győztesen, és a szántóföldi termelés kiterjesztését, vagyis a szárazgazdálkodás (az ,, agger") tájrendszerének kialakítását, követelte — a vizek szabályozásával és levezetésével . . . A terület ismert adottságai miatt a felmerülő szabályozási-védelmi és vízlevezetési feladatok megoldása itt különösen nagy áldozatokkal járt — és nagyobb munkát is kívánt, mint másutt. Jellemző erre, hogy a Közép-Tiszán az általános 37%-os mederrövidítéssel ellentétben 42,7%-os rövidítést kellett végrehajtani — és még így is több kanyar átvágása maradt a jövőre. A társulatok ármentesítő és belvízrendező tevékenysége a területnek több mint 50%-át érintette: 612 km hosszú védtöltéssel 360 000 ha árterületet és 3133 km-es csatornahálózattal 262 000 ha belvíz-árterületet mentesítettek s tettek hasznosíthatóvá a mezőgazdasági termelés számára. Különösen nagy feladatot jelentett és sokáig elhúzódott a viszonylag szabályos árvízi meder (hullámtér) kialakításának a munkája: az utolsó nagyobb hullámtéri öblözet kiiktatására, Fegyverneknél, csak 1925-ben kerülhetett sor. Ennek ellenére éppen területünkön, a hevesi medencében, található a legnagyobb hullámtéri kiöblösödés ma is. A Tisza-szabályozás e hibáját napjaink tervezése, a Kiskörei Tározó-tó kialakításával fordítja a vízgazdálkodás javára.
