Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja III. rész, A vízgazdálkodás eredményei 1945-1975-ig. (Vízügyi Történeti Füzetek 10. Budapest, 1976)
5. A „Tiszavölgy rendezésének" korszerű megoldása — a Tiszavölgyi Vízgazdálkodási Rendszer (TVR) keretében
nalozásának legnagyoob „szabálytalansága": a hullámtér valóságos tengerré szélesedett ki, és az árhullámok, amelyek nem találtak gyors lefolyást a medence alatti hullámtéri szűkületekben, — felduzzadtak. (Ezért volt a múlt századi árvizek idején e szakaszon annyi gátszakadás és magasparti átömlés (1876, 1879, 1888)). A Kiskörei Tározó tervezése ezeket a természeti adottságokat használta ki, és a Tisza-szabályozásnak ezeket a „hibáit" fordította a vízgazdálkodás hasznára, amikor a korábban kedvezőtlennek tekintett széles hullámteret gátak közötti tarozással hasznosítja. Ez a merész és újszerű megoldás csak itt valósítható meg, hiszen a gátak itt támaszkodnak leginkább a medencét övező magasparti szakaszokra és a medence kedvező tározókapacitása miatt csak itt gazdaságos a fennmaradó, szabadon álló töltésszakaszok megerősítése is. De a vázolt földrajzi adottságok egyúttal kedvező vízkivételi lehetőségeket is nyújtanak: nem a távolabbi medencékhez vezető ősi fokok vonalán, hanem a magasabb vízkivétel szintjén: e fokok völgyeleteinek peremén. Ez pedig a környező medencékhez viszonyítva is kedvezőbb, magasvezetésű öntözőcsatornák építését teszi lehetővé — az öntözőés belvízlevezető csatornahálózat szétválasztási követelményeinek megfelelően. A Csongrádi Vízlépcsőhöz csatlakozó Alpári Tározó helykiválasztását ugyanezek a szempontok jellemzik: a Közép-Tiszavidék ősi ártéri gazdálkodásának és halászatának egy másik jelentős központja éppen az alpári magaspart lábánál húzódó, s halasokkal, morotvákkal hasonlóképpen behálózott Alpári Medence volt. (De térjünk vissza a Tiszavölgy vízkészletgazdálkodási problémáira:) Köztudott, hogy a Tisza vízgyűjtőjének csak alsó, kisebb harmada (30%) esik Hazánk területére (a folyó szélsőséges vízjárású síkvidéki szakaszával együtt). A nagyobb területű hegy- és peremvidék fokozódó vízhasználata, vízelvezetése következtében a Hazánkba érkező hasznosítható vízkészlet egyre csökken. Vagyis radikális beavatkozás nélkül a Tiszavölgy, és különösen a Közép-Tiszavidék, gazdasági — elsősorban mezőgazdasági, de ipari és közlekedési — fejlődésének, sőt kommunális ellátásának is már korábban korlátokat állító vízhiány rohamosan fokozódna. 158 (Emlékezzünk vissza, hogy pl. a Körösvölgy vízkészlete már 1948-ban kimerült.). Konkrétan: az 1970. évi 103 m 3 /s felhasználható vízkészlet 1985-re várhatóan 66 m 3 /s-ra csökkenne, az ugyanakkor tapasztalt 100 millió m 3 évi vízhiány pedig 1 milliárd m 3-re növekedne! Kerettervünk ajánlása alapján a kormány a Kiskörei Vízlépcső építésének elrendelésével, ill. megvalósításával (1967—1973) — a 24. órában gondoskodott ennek a súlyos veszélynek az elhárításáról. A hasznosítható vízkészlet szükséges növelését, a vízhiány fokozódásának az elhárítását azonban ez a létesítmény is csak — legjobb esetben — 1985-ig tudja biztosítani. Ekkorra a térség további fejlődéséhez nélkülözhetetlenné válik a Csongrádi Vízlépcső és az Alpári Tározó által elérhető vízkészletnövelés is. Később pedig — gazdasági fejlődésünk ütemétől függően hosszabb-rövidebb időn belül, de hamarosan — gondoskodni kell majd a Tiszavölgy vízhiányának a Dunából való pótlásáról: mintegy 200—250 m 3 /s víz átvezetéséről is — a Duna—Tisza-csatorna megépítésével (1985—1990 körül). A további gazdasági fejlődés lehetőségeit pedig csak újabb tározási lehetőségek feltárása és hasznosítása, sőt a szomszédos országokkal való együttműködéssel építendő tározók létesítése biztosíthatja majd, hiszen 2000-ben — országos viszonylatban — már 6 milliárd m torozott viz szükségességével kell számolnunk.
