Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

2. A Közép-Tisza szabályozása - 2.1. Az átvágásoktól a folyószabályozásig - 2.1.3. Az átvágások anyamederré fejlesztése — és a további mederszabályozási munkák

Az első hosszú távú munkaprogram, és a nem költségvetési- előírásoknak alárendelt, hanem az objektív követelményeknek megfelelően ütemezve felhasználható költségvetési keret tette lehetővé az átvágások tervszerű, céltudatos és gyors (és ennek megfelelően: a korábbi esetleges munkáknál — olcsóbb!) fejlesztését, majd az átvágások kialakulása után a szabálytalan öblözetek fokozatos kizárását a hullámtérből. A legkevesebb eredményt a töltésbellebezés terén lehetett elérni; ennek nehézségeit jól mutatja, hogy helyette nem egyszer inkább a szemben levő oldalon végeztek magaspartleásást. Az új munkamódszert az egységes vízügyi igazgatás létrehozása tette lehetővé és alapozta meg, amelynek keretében 1889-ben végre egy kézbe került az állami folyószabályozás és a társulati tevékenység korábban bürokratikusán szétválasztott irányítása. Az új szervezet az Országos Vízépítészeti és Talajjavító Hivatal volt, megteremtője és vezetője pedig Kvassay Jenő. Ez biztosította a múlttal való gyökeres szakítás, a korszerű és tudományosan megalapozott munka lehetőségeit, és a tervezés, szervezés és kivitelezés személyi — valamint anyagi — feltételeit is. Az újjászervezett vízügyi szolgálat korszerű munkaprogramja már a Baross Gábor szervezte Vízrajzi Osztály (1886-) többéves adatgyűjtő és felmérő munkájának eredményeire támaszkodott. A programot, hosszas viták után, az országgyűlés is elfogadta és végrehajtásának anyagi feltételeit az 1894: III. t.c.-kel biztosította. Ennek alapján került azután sor a Tisza-szabályozás (t.i. a nagyvízi szabályozás) befejezésére: 1892—1904 (ill. 1907) között. A szabályozás alapját 12. kép. Kvassay Jenő a rendszeres munkála tok megszervezője (1889—1919) '3* 35