Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

2. A Közép-Tisza szabályozása - 2.1. Az átvágásoktól a folyószabályozásig - 2.1.3. Az átvágások anyamederré fejlesztése — és a további mederszabályozási munkák

nyok ennek következtében történt megváltozását, valamint az ártéri szorulótok, illetve a szabálytalan töltésvonalozás és elégtelen töltéstávolság duzzasztó hatását. Ezzel kapcsolatban Barócs János a Heves—Szolnok—Jászvidéki Társulat igazgatója jelentette, hogy a Tisza örvény—abádi szakaszán, a derzsi határban, a két part közötti távolság, 2175 fm hosszban csak 570—760 m, a dinnyésháti 70. sz. átmetszésnél pedig alig 570 m. Emiatt az 1867., majd az 1876. és 1879. évi árvíz (éppúgy, mint később az 1888. évi is) Sarudnál erősen felduzzadt. Ugyanilyen szorulótok voltak a Kiskörei Kanyar és a ledencei töltés között (570 m), Tiszabővel szemben (760 m) és Dobónál is (mindössze 380—570 m). A hazai szakértők értekezlete ezért az árvizek levonulásának meggyorsítására erőteljesen sürgette a Taskony és a Tisza-torkolat közötti szakasz átmetszéseinek fejlesztését. (Természetesen foglalkoztak a töltésépítések hibáival és az ezek következtében fellépő szivárgások és gátszakadások okaival és kiküszöbölésének lehetőségével, a töltések fejlesztésének kérdéseivel, valamint sürgették az árvízi előrejelzés tökéletesítését és a vízmérések szaporítását is.) Ilyen előzmények után került sor a francia, német, olasz és holland mérnökökből álló külföldi szakértő bizottság helyszíni szemléjére. A Közép-Tiszán a bizottságot Barócs János kalauzolta és mutatta be a már említett szorulótokat ill. a két part töltései közötti elégtelen távolságot, valamint a roffi mederelfajulást. A Szalók—tiszabői Társulatot képviselő Végess Mihály és Bulyovszky János véleménye szerint a taskonyi és kanyari töltések közötti duzzadást a Tisza jobb partján levő úttöltés (komplejáró) és az ártéri fűzfák okozták. A külföldi szakértők véleménye általában megegyezett a Tiszavölgyi Társulat által összehívott értekezlet véleményével. Kévéseitek a töltések egymástóli távolságát és kifogásolták, hogy a társulatok a töltésépítéseknél követték a folyó nagy kanyarulatait. Javasolták az alsó-tiszai átmetszések kialakításának meggyorsítását nagyobb szelvények kiemelésével, másrészről pedig -— Szeged biztonsága érdekében — a város feletti átmetszések munkálatainak lassítását. 1879. ill. 1880 után, az előző évek tapasztalatai és a szakértői vélemények alapján új szakasz kezdődött az átvágások fejlesztése terén, elsősorban a legveszélyeztetettebb szakaszon az Alsó-Tiszán. Ezek a munkálatok a nem kevésbé veszélyeztetett helyzetben levő Közép-Tiszavidéket még alig érintették. Hosszabb távlatban nézve azonban a nyolcvanas évek csupán átmeneti időszaknak bizonyultak. A kormányzat lázas, elsősorban jogi-törvényhozási tevékenysége főleg a társulati munka serkentését célozta. Az állami szabályozási tevékenység területén kevéssé szívelték meg a szakértői javaslatokat. 2.1.3 Az átvágások anyamederré fejlesztése — és a további mederszabályozási munkák (A vízügyi távlati tervezés kezdetei és eredményei a Közép-Tiszán) Az 1879-ben előtérbe került problémák megoldása terén, az 1880-as átmeneti évtized után, döntő fordulatot csak az 1891-es munkaprogram — az első vízi-beruházási program — hozott. Valójában csak ekkor, több mint négy évtizeddel a munka megkezdése után, valósult meg a Tisza szabályozásában az az egység és tervszerűség, amelyet Széchenyi szervező munkája megalapozott és amely szükséges lett volna a Vásárhelyi-terv eredményes és zökkenők nélküli (rugalmas) végrehajtásához. Tulajdonképpen, mint arra már Korbély rámutatott, csak ettől az időtől kezdve beszélhetünk „rendszeres szabályozásról".