Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

2. A Közép-Tisza szabályozása - 2.1. Az átvágásoktól a folyószabályozásig - 2.1.2. Az átvágások kialakítása — 1867 után

A szabályozás során tehát — mégpedig elsősorban az állami munkálatoknál érvényesített „takarékossági elv" miatt, de az egész munka tervszerűtlensége miatt is •— rendkívül hosszan elnyúló és veszélyes átmeneti állapot alakult ki, melynek tarthatatlansága már az 1876. évi rendkívüli árvíz alkalmával nyilvánvalóvá vált. Ez alkalommal ugyanis a Közép- és Alsó-Tiszavidék településeinek egész sora került súlyosan veszélyeztetett helyzetbe, s csak a Nagykunság ősi árvízi tározóterének, a Mirhó—Kakát völgyének és a Kara János hatalmas teknőjének az elöntése — árvíztározó és árvízszint mérséklő hatása — mentette meg őket, elsősorban Szegedet és környékét, a három évvel később bekövetkezett katasztrófától. A fenyegető helyzet hatására bontakozott ki az érdekeltségeknek a Tiszavölgyi Társulat újjászervezésére, az erők egyesítésére irányuló mozgalma. Ugyanekkor a napisajtót és a szaksajtót is felhasználták a közvélemény tájékoztatása, felrázása érdekében: ismertették a helyzet veszélyeit és tarthatatlanságát és sürgették a gyors és hathatós intézkedéseket. Az 1876-os árvíz középtiszai elöntéseinek figyelmeztetése, — találóan az 1879-es szegedi katasztrófa „főpróbájának" elnevezett események tanulságai — nem bizonyultak eléggé súlyosnak és hatásosnak. Az idő is túlságosan rövid volt ahhoz, hogy bármi lényeges történhetett volna a fenyegető még nagyobb katasztrófa elhárítására. Ez 1879. tavaszán következett be: a Tisza a szegedi öblözethez önkényesen hozzácsatolt petresi öblözet gátját elszakítva 1879. márc. 13-án hátulról árasztotta el és döntötte romba a Tiszavölgy legnagyobb városát — Szegedet. A katasztrófa nemcsak mély megrendülést, de jogos felháborodást ús váltott ki. A közvélemény, a felelősség kérdését felvetve, vizsgálatot sürgetett az ármentesítés és az árvízvédelem kérdésében egyaránt. A kormány az utóbbi elől azonban kitért, és hogy a politikai felelősség kérdését elhárítsa, az egész vizsgálatot szakmai térre terelte: „a közvélemény megnyugtatására" külföldi szakértőket hívott meg a „Tisza-szabályozás" általános felülvizsgálatára. Ez a felülvizsgálat azonban végül is nem szorítkozott a Tiszára, hanem a kormány — ismét „költségkímélés végett" — egyúttal véleményadásra kérte fel a bizottságot egyéb időszerű hazai szabályozási munkák kérdésében is, ami nyilvánvalóan nem szolgálta a jelentés alaposságát. A külföldi szakértők munkájának előkészítése és a felelősséget önmagától elhárítani kívánó kormány propaganda-tevékenységének ellensúlyozása érdekében a Tiszavölgyi Társulat egy belföldi szakértői értekezletet szervezett, amelyre valamennyi társulatot és folyammérnöki hivatalt meghívott. A gondosan előkészített értekezlet 11 kérdéscsoportba sorolt vitaanyagát a résztvevők előre megkapták és ennek alapján foglaltak állást a felmerülő kérdésekben. Az értekezleten az a vélemény alakult ki, hogy a Tisza-szabályozás rendszerét megváltoztatni nem kell és nem is szabad, de a munkálatokat meg kell gyorsítani és tervszerűvé kell tenni. Vagyis: „a töltésezési és átvágási elv helyes, habár a kivitelezésről és végrehajtásról ezt nem lehet mondani." Sokoldalúan világították meg az árvízszintek emelkedésének okait: az alsó szakaszok átvágásainak fejletlenségét, a vízgyűjtő területen folyó erdőirtásokat és a hidrológiai viszo-