Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Az utolsó tiszai komp
és feldúlták Temesközt. László király a Tisza torkolatánál, a Szalánkeméni révnél kel át seregével, és szétveri őket. 1526-ban Perényi Péter temesi főispán kelt át a becsei réven, Mohács felé tartva. Ez volt az utolsó útja. Három évvel később ugyancsak itt ment át seregével Zápolya János, ő is Mohács felé tartott, de csak tisztelegni ment a mezőn táborozó szultán elé. Gellért püspök Révkanizsánál járt át egyházmegyéjébe, de látta ez a táj Kinizsi és Dózsa hadait is. Mátyás királynak 1458. december 30-án, útban Szeged felé, nem kellett igénybe vennie a kanizsai hidast, mert a két part közé a tél jege vert hidat. Ulászló király 1494-ben, Erdélyből jövet Zentán időzött, az ottani réven át kelt át Bácskába. Az útirajz még az oklevélnél is nagyobb ritkaság, egy kézen meg lehet számolni azokat a műveket, amelyek abban a korban születtek, és leírást tartalmaznak vidékünkről. Közéjük tartozik Bertrandon de la Brocquiére francia lovag és krónikás, aki a Szentföldről hazafelé tartva errefelé vette az irányt, és leírta, hogyan utazott 1433-ban a mai Bánát területén. (A zárójelben közölt megjegyzések az enyémek. — K. Z.) „Pancsovánál — közli a francia utazó - a lehető legegyenesebb rónaságon áthaladva és egy folyón (a Temesen) komp segélyével átkelve, Becskerekre érkeztem. Becskerek város a szerb despotáé (Brankovics Györgyé) és itt két más folyón (a Bega két ágán) hídon mentem át. Becskerekről Becsére jutottam, mely szintén a despotáé, itt átkeltem a mély és széles Tisza folyón. Végre a Tisza mellett fekvő Szegedre jutottam.” Az eddig elmondottak a rendkívüli események, jelenségek sorába tartoztak. De vajon milyenek voltak a középkori révek hétköznapjai? A leggyakoribb utasok alighanem a vásárosok, a vándorkalmárok: az izmaeliták, a zsidók, a görögök, a dalmátok. Az elszaporodott hetipiacokra, az országos vásárokra viszik a szürke posztót, a végpatyolatot, de brokátot, ezüstszálas bársonyt, bíborpalástot, skarlátövet is a várbelieknek, meg hát mézet, viaszt, bort, gyümölcsöt, vadat, faggyúgyertyát, kovát, illatos fűszereket, leginkább borsot és sáfrányt. Igen nagy a sóforgalom, ez a király, majd a főurak kezében van. Az erdélyi sókocka a Maroson érkezik Szegedre, onnan a révkanizsai sókamrákba kerül, innen a városokba, a piacokra, a réven át pedig a bácskai részekre szállítják. Hivatalból utaznak, foglalkozásukból eredően réven járók a csőszök, a király futárai is. A hírvivőknek országos hálózatuk van, főemberük ajtónálló szolgálatot teljesít az uralkodónál. Amikor megkapta a továbbítandó üzenetet vagy a parancsot, hogy valakit a király színe elé kell citálni, a csősz azon nyomban útra kelt, és gyorsan is haladt, mert a királyi ménesekből, a megyehatároknál állomásozó hadiménekből váltotta lovát. A király olykor az ezen a tájon letelepített vagy szolgálatot teljesítő katonákat hívja hadba, ilyenkor több dolguk van a révészeknek is. A nagyobbrészt elenyészett helységnevek alapján ítélve sokféle hadinép ülte meg ezt a tájat. Ezt bizonyára ásatásokkal is szépen ki lehetne mutatni. A honfoglaló törzsekről elnevezett falvak arról árulkodnak, hogy ide, a nemzetségi szállásterületeiktől távol eső vidékekre telepítették le azokat, akik a király kíséretéhez tartoztak, állandó katonaságát képezték, azaz a harcos jobbágyságot. Ez volt a kor szokása, ők voltak a rendfenntartó erők, őrködtek a királyi birtokok, vadászterületek, kereskedelmi utak, átkelőhelyek felett. Észak-Bánátban, az egykori Csanád megye déli részén, három ilyen telep volt: Jenő (1222), Kér — a mai Pádé és Tiszaszentmiklós között (1256) — és Tarján (1256), mely azonos a korunkban elnéptelenedett Terjánnal. A zárójelben közölt évszám a falu első okirati említésére utal. Hasonló feladattal állomásoztak ezen a tájon a nehézfegyverzetű, vareg-oroszokból álló királyi sereg zsoldosai is. Erre a tényre utal az Orosztelek és Oroszi (1332) helynév. Ez az utóbbi Kisorosz, illetve Rusko Selo alakban él tovább. A törzsfők, a vezérek, a hadnagyok neveiből képzett helységnevek is részben katonáktól 84
